Orbán Viktort ellentüntetők is várták, akik kifütyülték. A kormányfő rengeteg lengyel előtt arról beszélt, ideje megfékezni Brüsszelt és a bevándolókat. Az MSZP és a Jobbik is tüntet, a tanárok nagy bejelentésre készülnek. Március 15. percről percre.
Az emberminiszter egész kis iskolai műsort rittyentve arról beszélt Encsen, hogy hősök, igazi forradalmárok voltak 1848 fiataljai, a jó ügyért harcoltak, a "teremtő" szabadságért, a polgári Magyarországért - írja a Propeller.hu
Egy résztvevő az 1848-49-es forradalom és szabadságharc kitörésének 168. évfordulóján rendezett állami ünnepségen Budapesten, a Magyar Nemzeti Múzeumnál: Próbáljuk megfejteni a képet, de percek óta csak bámuljuk.
Akár tragédia is lehetett volna belőle. Hogy nem az lett, az részben azon is múlhatott, hogy ekkora már az államaparátusban is elegen rühelték a keményvonalasokat, így igyekeztek elsimítani a dolgot - írja a 444.
A fitneszguru nem várt holnapig, és Facebook-oldalán máris reagált a BDA, azaz a Brit Dietetikusok Szövetségének bejegyzésére, amelyben határozottan cáfolták Norbi azt a kijelentését, miszerint beválasztották őt, illetve az Update-et az “Eating well, Living well”– programba - írja a 24.hu.
Orbán Viktor miniszterelnök szerint a 48-as magyarság "az itt honos gondolatokból és a magyar szabadságvágyból épített országot magának", mert tudta, hogy a "szabadság és a függetlenség nem kívülről ránk szabott ruha, hanem belülről épül kifelé, mint almára a héj, csigára a ház".
Nógrádi György biztonságpolitikai szakértő szerint a migránsok akár súlyos fertőzéseket is hozhatnak Európába, amit eddig csak a szerencsének köszönhetően sikerült elkerülni, hiszen a kontinens nem hozott óvintézkedéseket - írja a Propeller.hu.
A vasúttársaság az 1848/49-es forradalom és szabadságharc évfordulója és a hosszú hétvége várható utasforgalmához igazította menetrendjét, ezért március 13-án és 14-én a munkaszüneti, március 15-én a vasárnapi menetrend szerint közlekednek a vonatok.