h i r d e t é s

Nagyon kiosztotta Balogékat Pukli: ők már megbuktak

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Nagyon kiosztotta Balogékat Pukli: ők már megbuktak

2016. március 16. - 09:00
0 komment

Nem számít a miniszterelnök és Áder János államfő bocsánatkérésére, így megtartják a sztrájkot. 

Pukli István - Forrás: hu.budapestbeacon.com

Szerinte Palkovics László államtitkárnak és Balog Zoltán humánminiszternek már nincs helye az oktatási kerekasztalnál. Március 30. után sztrájksorozat következhet – nyilatkozott Pukli István a Népszabadságnak.

Pukli elismerte, hogy ellopta a showt a sztrájkbejelentéssel a szakszervezeti vezetők elől és ezért kicsit neheztelhetnek rá, és persze azért is, mert nem tájékoztatta őket előzetesen a bejelentéséről. Azért is gondolta, hogy váratlanul meg kell tennie a bejelentését a Kossuth téren, mert nyilvánvalóvá vált, hogy a szakszervezetek tárgyalása a kormány képviselőivel a „végtelenségig elhúzódhatnak, hiszen a kormány célja éppen az időhúzás”. A Tanítanék mozgalom ezt elégelte meg.

Pukli szerint már nem a mozgalomnak kell beállni a szakszervezetek mögé, hanem fordítva, a szakszervezeteknek a mozgalom mögé, a héten egyeztetések kezdődnek.

Magáról a sztrájkról Pukli azt mondta, minden bizonnyal megtartják, nem valószínű ugyanis, hogy Áder János államfő vagy Orbán Viktor miniszterelnök bocsánatot kérne.

Azt is tisztázta, hogy nem a pedagógusok sztrájkjáról beszélt-e, már ami a március 30-ra való felhívását illeti, általános sztrájkra gondolnak:

„Álljon le az élet az országban, a villamosvezetők, mozdonyvezetők, orvosok, az egészségügyben és minden más ágazatban dolgozók sztrájkoljanak abban az egy órában.” Az iskolák előtti tér legyen mindenhol a „sztrájkcentrum”, és a szolidaritás kifejezésének a helye.

Palkovicsról és Balogról Pukli azt mondta, hogy „Ők már megbuktak, az államtitkárnak például lövése sincs a közoktatásról”. Ha a feltételeket nem teljesíti a kormány, akkor a március 30-i tiltakozást sztrájksorozat követheti, és ezek már nem csak egyórásak lesznek.

 

propeller.hu