
„A budapesti Amerikai Nagykövetség eladásra kínál nagy mennyiségű irodai bútorzatot, számítógépeket és monitorokat, nyomtatókat, telekommunikációs eszközöket, konyhai berendezéseket és rekreációs kondicionáló gépeket. A kiárusítás módja: nyilvános árverés.”
megtekintés

2015. május 9-10-én ismét megrendezésre kerül a Nyiss Ránk! Kulturális és Hagyományőrző Fesztivál.
megtekintés

Tisztában vagyok vele, hogy egy ország nem tud eltévedni. Ez ugyanolyan képtelenség, mint a népek közötti barátság.
megtekintés

A "szabadság elleni gyilkos fellépés" - eredetiben, francia nyelven: "liberticide" - terén visszaesőnek nevezte szerdai írásában a Le Soir című baloldali liberális irányzatú brüsszeli napilap Orbán Viktort amiatt, hogy a magyar miniszterelnök felvetette a halálbüntetés napirenden tartásának gondolatát.
megtekintés

A KDNP a keresztény elvek alapján következetesen védi az emberi életet, ezért elutasítja a halálbüntetés bevezetését – erősítette meg Rétvári Bence, a párt alelnöke a Válasz.hu-nak.
megtekintés
.jpg)
A Demokratikus Koalíció (DK) szerint öt hónap alatt megbukott az új budapesti városüzemeltetési koncepció az egységes városigazgatósági holding létrehozásának elmaradásával.
megtekintés

Kovács Zoltán kormányszóvivő közölte, a The Guardian szerdai, Orbán Viktorról szóló cikke csúsztatásokat tartalmaz, és nem is Orbán akarja napirenden tartani a halálbüntetést.
megtekintés

Az MSZP majdnem köztársasági elnököt csinált belőle, most viszont már miniszterelnöki megbízott havi egymillióért.
megtekintés

A Baptista Szeretetszolgálat vezetője nem tart attól, hogy veszélybe kerülhet az a három munkatársa, aki segített kimenekíteni Tóásó Elődöt Bolíviából.
megtekintés

Április elején a UPC hálózatán, közel 1 millió internet-előfizetőnél az Rtl.hu és az Rtlmost.hu oldalak mellett az MTVA streamjei sem jöttek be, mivel a UPC durván megsértette a netsemlegességet, bár ők ezt váltig tagadták.
megtekintés

A célkeresztbe vett multik megoldják a vasárnapi zárva tartás miatti átszervezési feladatokat, viszont a részmunkaidősök, diákok, valamint a magyar tulajdonú kis- és közepes boltok tulajdonosai, azok alkalmazottai a vesztes oldalra kerültek csakúgy, mint a turistákból élő belvárosi üzletek.
megtekintés

Itt szeretném minden tiszteletemet a köztévé hős riporterének, aki a 140 km/órás szél ellenére is megpróbált bejelentkezni az híradóban.
megtekintés

„Magyarország nem riad vissza, ha az állampolgárai védelméről van szó”
megtekintés

Csütörtöktől teljes kapacitással üzemel a budapesti Déli pályaudvar, miután befejezték a felújítási, karbantartási munkákat a bevezető vágányokon, így minden elővárosi vonat a Déli pályaudvarról indul és oda érkezik - közölte a MÁV szerdán az MTI-vel.
megtekintés

Hamarosan bejelentik, hogy Heinrich Pecina üzletember cége, a Mediaworks megvásárolja az MSZP Szabad Sajtó Alapítványától a Népszabadság csaknem 28 százalékos üzletrészét, valamint a dolgozói részvényeket, és ezzel teljes egészében osztrák kézbe kerül a balliberális napilap – írja a valasz.hu.
megtekintés

A világörökségi területeken is zárva kell tartaniuk a boltoknak vasárnap – Szigorúbb banki elszámolás az ügyfelek védelmében
megtekintés

Eljárás indult egy kislétai pár ellen, akik legalább egy, de lehet, hogy három éven át egy 2 négyzetméteres, spájzból átalakított helyiségbe zárták 11 éves lányukat, írja a Zsaru magazin cikke alapján a Police.hu.
megtekintés

Az Index információi szerint Orbán Viktor nem egyeztetett a kormánypárt vezető testületével a halálbüntetés napirendre vételének bejelentése előtt.
megtekintés

Gondolta volna, hogy van olyan, állami tendereken jeleskedő magyar cég, amelynek az az egyik legnagyobb problémája, hogy túl sokszor nyer?
megtekintés

Önbíráskodás, garázdaság és súlyos testi sértés gyanúja miatt előzetes letartóztatásba helyezték Polgár Tamást, ismertebb nevén Tomcatet, a Tolvajkergetők csoport vezetőjét, közölte Koszta János, a Budapest Környéki Törvényszék szóvivője az Indexszel.
megtekintés

Szász Jenő, a Nemzetstratégiai Kutatóintézet 2013-ban kinevezett vezetője beszélt az Országgyűlés Nemzeti összetartozás bizottsága előtt.
megtekintés
.gif)
Egy napon, mikor a kormányfőnek semmi dolga nem akadt, eszébe jutott, hogy tenni kéne valami nagyon fontosat…
megtekintés

Tagadja bűnösségét a 65 éves H.-né T. Cecília, aki Érden 2012 nyarán a babakocsiban fekvő három hónapos ikerpár halálát okozta.
megtekintés
Újabb rejtélyes kifizetésekre bukkantak az Országos Roma Önkormányzatnál.
megtekintés

A kormány közzétette a leveleket, amelyeket a miniszter írt Brüsszelnek az Altus-megbízás miatt.
megtekintés

A mentőszolgálat rejtélyes tabletjei után kutakodó sorozatunk második részében annak jártunk utána, hogy miért csúszott éveket a modern mentésirányítás bevezetése.
megtekintés

Újszerű kezdeményezés a rendszerváltás utáni magyar politikában
megtekintés

A belügyminiszter szerint nincs összefüggés a trafikfólia és a múlt héten elkövetett kaposvári dohánybolti gyilkosság között.
megtekintés

A Pécsre érkező kormányfőt a Fidesz-szimpatizánsok gyöngyvirággal, csókokkal és öleléssel fogadták, alig tudott hárítani - derül ki a Bama.hu videóiból.
megtekintés

Akár Magyarország is követheti Litvánia példáját, ahol a világon elsőként tavaly megtiltották, hogy kiskorúaknak adjanak el energiaitalokat.
megtekintés

Nagy Dániel, a Nézőpont Intézet elemzője felületesnek nevezte az Orbán Viktor halálbüntetéses nyilatkozatára adott ellenzéki reakciókat, és azt mondta: az ellenzékieknek is magukba kellene nézniük, mert a trafikosok ellen felhergelték a társadalmat, és mostanában elég sok bűncselekmény történik a trafikokban.
megtekintés

A Dohánykereskedelmi Nonprofit Zrt. közleményéből kiderült, ami eddig is kiderülhetett volna, hiszen nem volt titok: a Nemzeti Dohányboltok ablakainak fóliázása nem kötelező.
megtekintés

Az Omega sem állta meg, hogy ne legyen biodíszlet a miniszterelnök stadionjában
megtekintés

A Fidesz és a KDNP úgy döntött, hogy mindennemű társadalmi és szakmai tiltakozás ellenére sem enyhítenek a boltok vasárnapi zárva tartásának törvényén, inkább szigorítják azt.
megtekintés

A halálbüntetés kérdését napirenden kell tartani – mondta Orbán Viktor Pécsen arra a kérdésre válaszolva, hogy a kormány a kaposvári trafikgyilkosság okán tervez-e valamilyen lépést.
megtekintés

Az alaptörvénnyel is összeegyeztethetetlenek a bevándorlással kapcsolatos nemzeti konzultáció kérdései – véli a Magyar Helsinki Bizottság.
megtekintés