
Halott a politikai elemzés műfaja? Vihar a biliben a polgári Magyarország-vita? Szkepszis és szenvedély elegyével vitatták meg a magyar közélet aktuális ügyeit – és egymás szerepeit – Török Gábor politológus-elemző és G. Fodor Gábor politikai gondolkodó.
megtekintés

Miután a Facebook az internetezők feljelentése nyomán eltávolította a Fidelitas jogsértő, Provokátorfigyelő névre hallgató oldalát, a kormánypárt nem hagyta annyiban, és csak azért is állampolgárok adatait pakolja ki az internetre, méghozzá olyan adatokat, amelyeket nem is kezelhetne.
megtekintés

A Magyar Nemzet úgy tudja, hogy a Kövér László által vezetett Nemzeti Fenntartható Fejlődési Tanács (NFFT) szakmai egyeztető munkabizottsága is ellenzi a nemzeti parkokról szóló törvény tervezetét.
megtekintés

Az Index szerdai tudósítása és videófelvétele alapján vizsgálatot rendelt el a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság vezetője az M3-ason ok nélkül és huzamosan a belső sávban haladó rendőrautó ügyében.
megtekintés

Három embert előállított a Nemzeti Nyomozó Iroda a Quaestor-üggyel összefüggésben csütörtök késő délután. Egyikük Tarsoly Csaba, a Quaestor-cégbirodalom vezetője - erősítette meg ügyvédje az Origónak.
megtekintés

Nehéz dolog az információszerzés, ez tény. Mondjuk az európai nagyvárosokat mi még földrajzórán tanultuk. Facebook nélkül.
megtekintés

Soha ne szedje össze más szemetét, mert egyszerűen nem éri meg.
megtekintés
Lázár János és Giró-Szász András most először tart közös sajtótájékoztatót, ami a kormány döntéseit magyarázza.
megtekintés

Az Orbán-Simicska-háború elérheti a Nemzeti Adó- és Vámhivatalt – írja a HVG.
megtekintés

A rendőrök nyomoznak – ennél többet azóta nem lehet tudni, hogy a Magyar Nemzeti Bank ismeretlen tettes ellen feljelentést tett március 10-én a Quaestor-ügyben.
megtekintés

Meglepődtek a Külügynél, amikor visszakapták a pénzüket a Quaestortól, és tényleg ez történt: pénzt kaptak, miközben állampapírokra számítottak, ergo jól meglepődtek. - írja a lap
megtekintés

Az MSZP szerint a Jobbik nem ellenzéki párt ezért nincs helye a szocialisták által a Quaestor ügyében csütörtökre összehívott egyeztetésen.
megtekintés

Az Országgyűlés elnöke szerint ma Magyarországon, és egyre inkább a világban is "pártos sajtó" működik, és a közmédia feladata, hogy a lehető legtárgyilagosabban, a lehető legtöbb - elfogultságra ugyan hajlamos -, de elfogulatlan ítéletalkotásra alkalmas emberhez jusson el.
megtekintés

Szeptembertől a pedagógus életpálya részeként újabb 3,5 százalékos béremelés várható - mondta Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere éves meghallgatásán az Országgyűlés kulturális bizottsága előtt szerdán, Budapesten.
megtekintés

Teljes hosszúságában megújul a 8-as főút Várpalotán áthaladó szakasza, a 600 millió forintos beruházás a tervek szerint a nyár elején indul.
megtekintés

A Debreceni Járásbíróság bűnösnek találta Ágoston Tibort, a Jobbik debreceni önkormányzati képviselőjét a nemzeti szocialista rendszer bűneinek tagadása.
megtekintés

Most az a kérdés, meddig képes a Fidesz úgy tenni, mintha nyerő dominói lennének.
megtekintés

Újabb milliárdoktól esett el Simicska Lajos Közgépe, így a társaság alig 3 hónap alatt már 11 milliárd forint értékű munkát veszített el.
megtekintés

Tombolnak a Jobbik Magyarországért Mozgalom gárdista érzelmű támogatói Vona Gábor cigányságnak és zsidóságnak tett gesztusai miatt.
megtekintés

Ezekről ne maradj le!
megtekintés

Orbán Viktor nem a legismertebb európai politikusok egyike.
megtekintés

A Fidesz-vezérkar régóta elavultnak tartja a párt körüli médiaportfóliót, a Simicska–Orbán-harc tehát csak ráerősített arra a törekvésre, hogy új eszközrendszer kell.
megtekintés

Az MSZP csütörtökre egyeztetésre hívja az ellenzéki pártokat a Quaestor-ügyben - közölte az MTI-vel Tóbiás József, a párt elnök-frakcióvezetője, kiemelve: a legitimitását vesztett Orbán-kormány körül kialakult helyzetben az ellenzék erőinek közös és összehangolt fellépésére van szükség.
megtekintés

Kiss Szilárd soha nem volt Szijjártó Péter munkatársa, beosztottja, soha nem dolgoztak egy intézményben, Kiss Szilárd 2013 októberében hagyta el a minisztériumot, Szijjártó Péter pedig 2014 nyarán kezdett el dolgozni a Külgazdasági és Külügyminisztériumban (KKM) - közölte a szaktárca szerdán az MTI-vel.
megtekintés

Mindenkit meglepett március 15-én civil tüntetők húzása a 19 kérdéses népszavazásról. Szó sincs azonban arról, hogy ennyi kérdésben fogunk szavazni, a civilek csak azért nyújtottak be ennyi kérdést, hogy biztosra menjenek, és legalább egy-két témában kiharcolják a népszavazást. Két kérdést szerdán átengedett az NVB, és bár a tankötelezettség korhatára vagy a kamarai tagdíj valószínűleg nem mozgat meg tömegeket, a kezdeményezők azt remélik, hogy bármelyik kérdésből lehet Orbán-ellenes szavazást csinálni.
megtekintés

A Külgazdasági és Külügyminisztérium megerősítette, hogy Orbán Viktor kormányfő adott utasítást arra, hogy a tárca vegye ki a Quaestornál tartott pénzét.
megtekintés

Évről évre többen halnak meg az egészségügyi intézményekben szerzett fertőzések miatt, 2012-ben például 2317 ilyen esetet rögzítettek.
megtekintés

Szerintem a kereskedelemben dolgozók számára ez egy jó dolog.
megtekintés

A Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) és háttérintézményei a Quaestor pénzügyi helyzetével kapcsolatban semmilyen törvénytelen információval nem rendelkeztek - erősítette meg a tárca szerdán.
megtekintés

Huszonöt éve visszájára sült el a balliberális SZDSZ-nek a konzervatív oldalt kommunistabarátsággal vádoló retorikája – fejtette ki lapunknak Kónya Imre abból az alkalomból, hogy 1990. március 25-én, negyedszázada volt az első szabad választások első fordulója.
megtekintés

Hogy jutottunk el a polgártól a keményen dolgozó kisemberig?
megtekintés

Bár Gyurcsány Ferenc szombaton azt mondta, vízumkérelem beadásával próbál rájönni, hogy ő-e az a volt magyar kormányfő, akit kitiltanak Oroszországból, szerdán kiderült, hogy mégsem ezt az utat választja.
megtekintés

Az elmúlt években megsokasodtak az olyan nyugati elemzések és megszólalások, melyek a Nemzeti Együttműködés Rendszere címke alatt kibomló magyar kormányzást a demokratikus értékektől való fokozatos eltávolodásként értelmezték.
megtekintés

Az útdíjjal kapcsolatos demonstrációk szervezője, Büki Zoltán Orbán Viktor házánál szeretett volna tüntetni. A Népszabadság szerint a rendőrségi főtanácsos, Bucsek Gábor ezt azonban nem engedélyezte.
megtekintés

A Buda-Cashhez köthető DRB Bank bedőlése miatt nehéz helyzetbe jutott Igazgyöngy Alapítványnak az Emmi az eredetileg tervbe vett támogatásokon kívül nem kíván és nem is tud segíteni, mint írták, nem is feladatuk.
megtekintés

A miniszterelnök Sopronban tartott sajtótájékoztatót, ahol újságírói kérdésre azt válaszolta, nem tartja furcsának, hogy a Külügyminisztérium pont a Quaestor-csőd előtt vette ki a pénzét a brókercégből.
megtekintés