
Navracsics Tibor megnevezte kabinetjének tagjait.
megtekintés

A jó idővel együtt jön az igény egy balatoni ingatlanra, a kínálat nagy, 5-500 millió forint között lehet bőven válogatni - írja elemzésében a Duna House (DH).
megtekintés

Talán a legsúlyosabb félreértés a brókerüggyel kapcsolatban, hogy itt valami szörnyűségesen bonyolult ügyről van szó, amelyet még részleteiben is csak válogatott koponyák, ügyvédek, politikusok, újságírók és a Wall Street farkasai érthetnek meg.
megtekintés

Bár a kormány igyekszik azt a látszatot kelteni, hogy fogyatékosügyben minden a legnagyobb rendben van, ez koránt sincs így – állapítja meg a Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetsége.
megtekintés

Demonstrációval tiltakoznak a taxisok a Várbazárnál az üzletüket rontó Uber és a más, hasonló mobilos megoldások alapján dolgozó, nem regisztrált "taxisok" ellen.
megtekintés

Aktuális helyzetjelentést adott a Fővárosi Főügyészség arról, hogy állnak a brókerbotránnyal kapcsolatos nyomozásokkal.
megtekintés

Szijjártónak és a külügynek legkésőbb március 9-e óta büntetőjogi felelőssége lehet a Quaestor-ügyben – fejtegeti a Cink.
megtekintés

Pápa Levente, az Együtt alelnöke szerint Tarsoly Csabát már hiába tartoztatták le, meg fogja úszni a felelősségre vonást.
megtekintés
Egy év alatt négyezer helyre küldte el önéletrajzát egy eperjesi, gyermekeit egyedül nevelő anyuka, akinek több szakmája van.
megtekintés

A Magyar Önkormányzatok Szövetsége egyáltalán nem ért egyet azzal a gyermekétkeztetéssel kapcsolatos új tervezettel, mely szerint „a kormány” 335 ezer bölcsődés és óvodás étkeztetésének költségeit állná, mely szám három és félszerese a jelenleginek.
megtekintés

A MÁV a Déli pályaudvar újranyitásával kedveskedik a népnek húsvétra, derül ki a Mávinform közleményéből.
megtekintés

Inkosi (j) és Binti, a Nyíregyházi Állatpark fehér oroszlánjai 2015. március 27-én.
megtekintés

Orbán „nem akar brókerellenes hangulatot kelteni”.
megtekintés

A Cinken Szily Laci posztjához Sisapista kommentelő örkényi erősségű mininovellát írt Tarsoly Csabáról és Orbán Viktorról.
megtekintés

Hiányoznak a feltételek, és az eredeti cél is hibádzik a dugódíj bevezetéséhez.
megtekintés

Több tízezer ember több mint 200 milliárd forintot adott egy olyan cégcsoportnak, amelyről semmit sem tudott.
megtekintés

Titkos Magyarország, Célszemély: a társadalom címmel most jelent meg Gervai András új könyve.
megtekintés

“Vállalja a személyes felelősséget a Quaestornál történt pénzügyi szabálytalanságokért Tarsoly Csaba, csak a családját hagyják békén, és kártalanítsák a kisbefektetőket” – írja az Index, amely úgy tudja, a Quaestor vezetője ezzel, a barátjának tartott fideszes politikus címzett levéllel “adta meg magát” végül.
megtekintés

Kiderült a honvédelmi miniszter összes luxusutazása. Hende Csaba tavaly tizennégy hivatalos úton vett részt, összesen ezek majdnem hatmillió forintba kerültek, egyetlen repülőútjáért pedig több, mint kétmillió forintot kértek el - írja a Figyelő.
megtekintés

Orbán Viktor elárulta és cserbenhagyta az embereket - írta tegnap közleményében az MSZP elnök-frakcióvezetője.
megtekintés

Beismerő vallomással felérő nyilatkozatot tett a kormányfő, amikor kijelentette, hogy ő utasította a minisztériumokat, hogy a brókercégekben lévő kormányzati pénzeket vegyék ki. Orbán Viktor szerepvállalásából a szocialisták azt a következtetést vonták le, hogy a miniszterelnök elárulta és cserbenhagyta a magyar embereket, ezért távoznia kell a tisztségéből.
megtekintés

Gémesi György szerint rossz irányba mennek a dolgok. Rendszerváltás előtti időket idéző rendszerekről, módszerekről és félelemről beszél a 168 Órában.
megtekintés

A radikális párt a sorozatos és megérdemelt vereségek súlya alatt megroggyant balliberális tábor dezintegrációja következtében is a második erővé vált, bizonyos felmérések szerint már csak néhány százezer szavazó választja el a kormánypárti szövetségtől.
megtekintés

A Békemenet elméletben mindig független volt, de egy láthatatlan nagyobb hatalom érezhetően a háttérben állt. Most azonban sokkoló képpel találkoztunk.
megtekintés

Csúsztat a kormány, az M4-es autópálya építésével kapcsolatban. Ezt sugallja az a tiltakozó közlemény, melyet a Simicska Lajos tulajdonában lévő cég, a Közgép adott ki, miután Lázár János bejelentette, hogy ki fogják vizsgálni nem kartelleztek-e a cégek, és a tervek szerint új közbeszerzést írnak ki az autópálya megépítésére.
megtekintés

Harminchat éve ugyanabban a szeged-kiskundorozsmai rendelőben gyógyítja betegeit -- köztük sok romát is -- dr. Szirtesi Zoltán.
megtekintés

Szeged - A szervezők azt írják, akinek nem jut fáklya, az okostelefonnal világít majd a hétfő esti felvonuláson.
megtekintés

A bennfentes kereskedelem tényállásának több eleme is megvalósulhatott a Quaestor-ügyben – állítja Magyar György, aki a Buda-Cash és a Quaestor botrányban is több sértettet képvisel.
megtekintés

Orbán Viktor miniszterelnök rendelte el, hogy a minisztériumok vegyék ki a brókercégeknél tartott pénzüket.
megtekintés

Csütörtökön kora este tartotta a pécsi önkormányzat a Pécs2020 gazdaságfejlesztési programhoz kapcsolódó közmeghallgatást a városházán.
megtekintés

Ne hagyjuk, hogy felismerhetetlenre pépesítse emlékezetünkben az idő vasfoga Magyarország egyik (ha nem a) legnagyobb brókerbotrányát! Időegyenesünk a közelmúlt történéseiről:
megtekintés

Az állami brókercégnek dolgozik a Buda-Cash-csoporthoz tartozó, becsődölt Dél-dunántúli Takarékbank könyvvizsgálója.
megtekintés

Halott a politikai elemzés műfaja? Vihar a biliben a polgári Magyarország-vita? Szkepszis és szenvedély elegyével vitatták meg a magyar közélet aktuális ügyeit – és egymás szerepeit – Török Gábor politológus-elemző és G. Fodor Gábor politikai gondolkodó.
megtekintés

Miután a Facebook az internetezők feljelentése nyomán eltávolította a Fidelitas jogsértő, Provokátorfigyelő névre hallgató oldalát, a kormánypárt nem hagyta annyiban, és csak azért is állampolgárok adatait pakolja ki az internetre, méghozzá olyan adatokat, amelyeket nem is kezelhetne.
megtekintés

A Magyar Nemzet úgy tudja, hogy a Kövér László által vezetett Nemzeti Fenntartható Fejlődési Tanács (NFFT) szakmai egyeztető munkabizottsága is ellenzi a nemzeti parkokról szóló törvény tervezetét.
megtekintés

Az Index szerdai tudósítása és videófelvétele alapján vizsgálatot rendelt el a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság vezetője az M3-ason ok nélkül és huzamosan a belső sávban haladó rendőrautó ügyében.
megtekintés