
Az Együtt szerint kudarcos a kormány külpolitikája, ezt jelzi a rendkívüli nagyköveti értekezlet összehívása is.
megtekintés

Magyarországon az elmúlt években fokozatosan javult az igazságszolgáltatás függetlenségének a társadalmi megítélése. Ez derült ki az Európai Bizottság legfrissebb „igazságügyi eredménytáblázatból”.
megtekintés

Az ellenzéki párt az Alkotmányvédelmi Hivatal honlapján tenné közzé az adathordozókon tárolt ügynöklistákat.
megtekintés

Az Első Nemzeti Közműszolgáltató (ENKSZ) az V. kerületben bérel majd irodát, a Nádor utcában.
megtekintés

Mintegy félmillióan élnek tartós szegénységben, és két és fél millió ember tartozhat az alsó középosztályhoz, de őket is "komolyan fenyegeti a lecsúszás veszélye" – ismerte el az emberi erőforrások minisztere hétfőn a Kossuth Rádió 180 perc és az M1 Ma reggel című műsorában.
megtekintés

A miniszterelnök így kommentálta a Hír24 riporterének Simicska Lajos vádjait.
megtekintés

Sokat bukhat a magyar állam, ha kedden a strasbourgi emberi jogi bíróság a börtönök túlzsúfoltsága miatt elmarasztaló ítéletet hoz. Akkor ugyanis a további 600-700 panaszos is kártérítésre számíthat, ami összességében milliárdos nagyságrendű lehet. Nemigen kerülhető el új börtönök építése.
megtekintés

A végrehajtói kamara teljes elnöksége lemondott posztjáról pénteken – a Magyar Nemzet információi szerint.
megtekintés

Az elmúlt időszakban sokan azt találgatták, lesz-e folytatása az Orbán - Simicska háborúnak vagy a milliárdos vállalkozó minimalizálva a veszteségeket, a múltkori kirohanása után visszavonulót fúj.
megtekintés

Pedagógusok panaszát vizsgált az alapvető jogok biztosa. A 20 oldalas anyagból szemelgettünk - volt mit.
megtekintés

A DK arra szólítja fel Polt Péter legfőbb ügyészt, látszatintézkedések helyett kezdjen el végre dolgozni, és indítson nyomozást például az V. kerületi ingatlanügyekben – közölte az ellenzéki párt alelnöke szombaton.
megtekintés

Belefutott az első, kétharmadmentes pofonba a kormány – ráadásul épp a Fidesz alelnökén, Kósa Lajoson buktak el. Egyre gyakrabban renyhül a pártfegyelem a Fideszben.
megtekintés

Korrupcióellenes tüntetés kezdődött az Együtt szervezésében vasárnap délután Budapesten, az Erzsébet téren.
megtekintés

A mai tüntetésen Juhász volt a vezető.
megtekintés

Legyűrte a napsütés az áruházi akciókat az utolsó olyan hétvégén, amikor még vasárnap is nyitva lehettek a nagyáruházak és a hipermarketek.
megtekintés

A Mandiner interjút akart egyeztetni a mostanában közlékeny Simicska Lajossal, de az sms-ezés után a tervezett interjúalany hívta az újságírót.
megtekintés

Wittinghof Tamás, Budaörs polgármestere egy vasárnapi közleményében arra kéri a Fidesz-KDNP-koalíciót, hogy tegyen valamit a 1989 előtti diktatórikus rendszerek bűneinek feltárásáért, és kezdeményezi, hogy a politikai üldözöttek érdekvédelmi szervezeteivel közösen forduljanak az emberek a kormányhoz annak érdekében, hogy az ügynökakták nyilvánosságra kerüljenek.
megtekintés

Belpolitikai harcokkal teli éveket ígért szokásos pénteki rádióinterjújában Orbán Viktor, pedig korábban nyugodt négy éves kormányzást ígért.
megtekintés

A hét elején volt Magyarországon Thomas Melia, az Egyesült Államok helyettes külügyi államtitkára.
megtekintés

Rogán: Senkit se lehessen vasárnap dolgoztatni! ”
megtekintés

Andraschek László 2013-ban vitte el a skandináv lottó főnyereményét, amelyből a feleségével vasárnap megnyitották a kávézójukat.
megtekintés

Szombat délelőtt a galambokon kívül nincs életnek jele a Déli pályaudvaron.
megtekintés

Országgyűlési határozati javaslatot nyújt be az LMP a nemek egyenlő bérezésének érdekében, mivel ma Magyarországon a nők átlagos bruttó órabére ötödével kevesebb, mint a férfiaké - jelentette be Szél Bernadett, a párt társelnöke vasárnap a Nemzetgazdasági Minisztérium épülete előtt tartott sajtótájékoztatón.
megtekintés

Még ma is problémákat okoz a Békés megyei Csanádapácán, hogy 2007-ben az akkor frissen hatalomra került önkormányzat erőből, a lakosság tiltakozása és aláírásgyűjtése ellenére megváltoztatta kilenc utca nevét.
megtekintés

Folynak a tárgyalások a pártokkal a kurdisztáni magyar katonai szerepvállalásról – mondta Rogán Antal, a Fidesz frakcióvezetője.
megtekintés

Háromnapos, országos közlekedésbiztonsági akciót indít a rendőrség hétfőn, hogy ellenőrizze a biztonsági öv, a biztonsági gyermekülés és a bukósisak előírásszerű használatát - közölte az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK).
megtekintés

A Kereskedelmi és Iparkamara ülésén a miniszterelnök (ismét) minősíteni méltóztatott a magyarokat, persze pozitívan.
megtekintés

Szabó László Zsoltnak, az MTVA vezérigazgatójának posztjába kerülhet, ha az állami tévék egy hét múlva induló struktúraváltása után összeomlik a nézettség – mondták médiahatósági és kormányzati forrásaink.
megtekintés

Bemutatkozott a hazai közönségnek az önmagát „nagyformátumú” jelzővel illető Magyar Nemzeti Cigány Művészegyüttes.
megtekintés

Tizenhat útlevél volt Welsz birtokában, még hozzá egyik ismerőse szerint "olyan emberek okmányai, akiknek a személyén mindenki meg fog lepődni" és ezeket az információkat akarta a nyilvánosság elé tárni - értesült a hvg.hu.
megtekintés

AZ RTL Klub híradója is úgy tudja, a kormány középiskolásokat vár a március 15-ei állami ünnepségre.
megtekintés

A már lezárt szerződések esetében március 1-31. között az adósnak vagy a lízingbe vevőnek kell kérnie, hogy vele is számoljanak el, mert a bankok nem fognak rákérdezni, akarják-e a visszafizetést - hívta fel a figyelmet az ügyvéd a Ma reggelben.
megtekintés

A fideszistáknak ismét gyerekekre fáj a foga, ezúttal váci iskolásokat rendelnének a budapesti állami március 15-i ünnepségre. Hiába, a lengyelek kiábrándultak a moszkovita fordulatot végrehajtó Pártból és nem jönnek, a Békemenet vérfideszes nyugdíjashordái pedig nem mutatnak annyira jól a képernyőn.
megtekintés

Az Eötvös Loránd Tudományegyetem is szerepel a világ ötszáz legjobb egyeteme között a felsőoktatási intézmények rangsorolásával foglalkozó US News összeállítása szerint.
megtekintés