
Délben ült össze a Fidesz elnöksége Orbán Viktor vezetésével.
megtekintés

Mint az várható volt, a szavazások nélküli parlamenti ülés szerény érdeklődés mellett zajlik, főleg a kormánypárti padsorok voltak foghíjasak hétfőn.
megtekintés

Néhány hete felkerült a Youtube-ra egy kétperces részlet az 1993-as, első Szárszói Találkozóról készült filmből, melyen György Péter számon kéri Orbán Viktort, hogy mi lett az akkor még liberális Fidesszel.
megtekintés

Nyílt levélben veszett össze a szegedi Ságvári Endre Gyakorló Gimnázium rangidős tanára és Répássy Róbert igazságügyi államtitkár.
megtekintés

Ezen a héten láthatjuk először, milyen lesz a kétheti ülésezési rend B-hete.
megtekintés

Kiszelly Zoltán szerint Veszprémben az ellenzéki pártok önmagukban nem biztos, hogy nyertek volna. Tapolca lesz az ellenpróba, itt az MSZP például már jelöltet is állított.
megtekintés

Egy éven keresztül szembement egész Európával az oroszbarát magyar külpolitika, mert a kormányfő nem volt hajlandó felismerni, hogy az ukrán válság teljesen új helyzetet teremtett.
megtekintés

Budapestre érkezik Philip Hammond brit külügyminiszter csütörtök este Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter meghívására - közölte a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) hétfő reggel az MTI-vel.
megtekintés

Így kommentálta az előző napi időközi országgyűlési választás eredményét Kósa Lajos, a Fidesz ügyvezető alelnöke hétfőn a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában.
megtekintés

Azt hittük, közös értékeket követünk, aztán egyszer csak kiderült, hogy mégis másképp látunk egy csomó dolgot, de nem a lengyelek véleménye változott meg – mondta a VS.hu-nak adott interjújában Roman Kowalski.
megtekintés

A miniszterelnök Facebook-oldalán osztotta meg a veszprémi választás elvesztésével kapcsolatos gondolatait.
megtekintés

A kormánypárti Barna Károlyt választották Szatymaz polgármesterévé.
megtekintés

2015. február 22-éb a veszprémi választással megszűnt a kétharmados kormányzás a parlamentben – jelentette be a vasárnapi megméretés független győztese.
megtekintés

A választóknak igaza van, ezek szerint új stratégiát kell kialakítania a Fidesznek - mondta Navracsics Tibor,miután a Fidesz elvesztette a veszprémi választást és a kétharmadot.
megtekintés

Az Orbán-vő, Tiborcz István érdekeltségében álló kft. fizetett 330 millió forintot a keszthelyi kikötő épületeiért, eszközeiért, valamint a kikötői jogért a Balatoni Hajózási Zrt.-nek.
megtekintés

Véget ért az időközi választás Veszprémben este hét órakor, a választási bizottságok most számolják a szavazatokat.
megtekintés

15 százalékos feldolgozottságnál 13 százalék a különbség a baloldal által támogatott Kész Zoltán és Némedi Lajos fideszes jelölt között.
megtekintés

Félszáz kórházi, illetve egyéb uniós egészségügyi projekt van csúszásban, közöttük komoly onkológiai fejlesztések- írja a Világgazdaság.
megtekintés

A Nemzeti Választási Bizottság (NVB) vasárnap esti ülésén megváltoztatta az elsőfokú határozatot és megállapította, Kész Zoltán, a vasárnapi veszprémi időközi országgyűlési képviselő-választás több baloldali párt és civil szervezet által támogatott független jelöltje nem tévesztette meg a választókat, amikor azt mondta, ő az egyetlen esélyes jelölt arra, hogy legyőzze a Fidesz jelöltjét.
megtekintés

Sokba kerülhet a mentőszolgálatnak, hogy nem ismerte el: pótlékra jogosítja a mentőautókon szolgáló dolgozókat a munkájuk során elszenvedett stressz.
megtekintés

Juhász Péter, az Együtt V. kerületi önkormányzati képviselője feljelentést tett ismeretlen tettes ellen, többek között a Budapest V. kerület Károly körút 26. számú ingatlan értékesítése kapcsán, amelyet Habony Árpád két unokatestvére vásárolt meg.
megtekintés

Navracsics Tibor kihasználta a vasárnapját, és csak este adta le a voksát.
megtekintés

Az EU-biztost Veszprémben munkatársaink igazoltatásárólkérdeztük.
megtekintés

A Fidesz pártigazgatójától azt szerettük volna megkérdezni, hány aktivistával van jelen a kormánypárt a Veszprémi időközi választás napján.
megtekintés

Finisben a veszprémi választás, hamarosan zárnak a szavazókörök, feszülnek az idegek.
megtekintés
(430x286).jpg)
Délután egy óráig még a jogosultak negyede sem ment elszavazni.
megtekintés

Láttuk a Fidesz pártigazgatóját, Schiffer Andrást, aki a Fidesz főhadiszállásán ebédelt, igaz szerinte tájékozatlanságból, a Jobbik és a Fidesz jelöltje is miséről jött, Kész Zoltán már nem kampányolt.
megtekintés

Ott, ahol nemzeti dohánybolt létezhet, a formállogika szabályai szerint a dohányfüst okozta hányinger is csak nemzeti lehet.
megtekintés

Kezdjük egy idézettel a Belváros-Lipótvárosi Önkormányzat Tulajdonosi és Elidegenítési Bizottságának 365/2011. (09.06.) számú határozatából:
megtekintés

A Fidesz közleménye a DK kongresszusa kapcsán: "Gyurcsány Ferenc IMF-hitelbe taszította hazánkat, devizahitelbe és munkanélküliségbe a magyarokat.
megtekintés

A Fideszben úgy számolnak, jelöltjük hat százalékpontnál nagyobb előnnyel vezet a veszprémi körzetben, ahol vasárnap választanak parlamenti képviselőt.
megtekintés

A levelek összköltsége 3,8 milliárd forint – (elcsíptem a következőt)
megtekintés

Kettőt már elfogtak, de egyet még keresnek.
megtekintés

G. Fodor Gábor egy interjúban azt mondta: a Fidesz "polgári Magyarország"-szlogenje csak hívószó volt, de nem politikai realitás.
megtekintés

A Magyar Hírlap szerzője szerint akik elhitették, hogy Putyin ellenforradalmi emlékművet koszorúz, azok parancsot teljesítő, idegen érdeket szolgáló, cégéres gazemberek, ügynökök.
megtekintés

Az időközi választáson múlik, hogy megmarad-e a kormány kétharmados parlamenti többsége.
megtekintés