h i r d e t é s

A Jobbik a Fidesz elveszített legitimitásáról

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

A Jobbik a Fidesz elveszített legitimitásáról

2015. február 26. - 11:04
0 komment

Egy biztos egzisztenciával rendelkező középosztályt jelent a polgári Magyarország – mondta lapunk kérdésére Vona Gábor.

A Jobbik elnöke éppen ezért nem ért egyet azzal a kijelentéssel, hogy az csak egy politikai termék lenne. Szerinte a kormány letett a polgári Magyarország megteremtéséről. - írja az mno.hu

A polgári Magyarország nem egy politikai termék, hanem egy elérhető és nagyon fontos cél – ezt mondta tegnap a Magyar Nemzetnek Vona Gábor. A Jobbik elnöke szerint ez a vízió azt jelenti, hogy egy biztos egzisztenciával rendelkező széles középosztály alkotja a társadalom gerincét. Ez pedig egy olyan célkitűzés, amely nemcsak a jobboldal számára fontos, hanem – a pártelnök meglátása szerint – minden párt által támogatható. Vona Gábor lapunknak azt is kifejtette, nem tudja, hogy a Fidesz komolyan gondolta-e valaha a polgári Magyarország koncepcióját, de az egyértelmű, hogy ezzel az üzenettel nyert választást 1998-ban.

– Viszont az is egyértelmű, hogy mára már a kormánypártok nem tartják fontosnak az akkor kitűzött célt, ezt az – eddig – kétharmados kormányzásuk is bizonyítja – fogalmazott. A pártelnök szerint ugyanis jelenleg az erős középosztály helyett egy lecsúszóban lévő réteget láthatunk Magyarországon, ráadásul létrejött egy másik réteg, a politikától függő felső középosztály is.

Vona Gábor úgy látja, kormányváltás szükséges ahhoz, hogy ismét reális célkitűzésként lehessen beszélni a polgári Magyarország megteremtéséről, hiszen – mint mondta – a Fidesz már elveszítette a társadalmi legitimitását. A legfontosabb feladatok között említette, hogy az embereknek vissza kell adni a politikába vetett hitét, ez pedig nem kerül egyetlen forintba sem. A lényege, hogy az embereket nem szabad „hülyének nézni”, be kell vonni őket a döntéshozatalba, nem pedig csak eszköznek tekinteni. Vona Gábor szerint ha pártja kormányra kerül, ezekért a célokért és a polgári Magyarország megteremtéséért, vagyis egy erős és biztonságban lévő középosztály megteremtéséért fognak dolgozni.

A Jobbik elnökét G. Fodor Gábor minapi nyilatkozata nem lepte meg. Azt monda, hogy már megszokta a Fidesz stratégáitól ezt a fajta nyers stílust, hogy értékekről beszélnek, ám azokat ők maguk is lenézik. A jobbikos politikus abba nem kívánt belemenni, hogy a stratégák alatt fideszes politikusokat vagy a kormánypárt holdudvarához tartozókat ért-e, szerinte ugyanis a 2010-es választások óta a cinizmus ebben az értelemben általános.

 

mno.hu