Tűzgyújtási tilalmat rendelt el a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) április 3-tól Bács-Kiskun, Borsod-Abaúj-Zemplén, Csongrád, Heves, Nógrád, Pest és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében fokozott tűzveszély miatt.
Magyarország továbbra sem kér a migránskvótából – húzta alá az Igazságügyi Minisztérium, miután az Európai Unió luxembourgi székhelyű bírósága csütörtöki ítéletében azt mondta ki, hogy nem teljesítette az uniós jogból eredő kötelezettségeit Lengyelország, Magyarország és Csehország, amikor megtagadta a nemzetközi védelmet kérelmezők áthelyezésére szolgáló ideiglenes mechanizmusnak való megfelelést.
Az ország legfontosabb dokumentumának nevezte Orbán Viktor miniszterelnök pénteken a Kossuth rádió reggeli műsorában az úgynevezett egészségügyi átcsoportosítási tervet, amely arról szól, hogyan kell majd az erőket átcsoportosítani, amikor tömegessé válik a koronavírus-fertőzés.
A Központi Nyomozó Főügyészség választás rendje elleni bűntett és más bűncselekmények miatt nyújtott be vádiratot Varju László DK-s országgyűlési képviselővel szemben a Fővárosi Törvényszéken. - írja a propeller.hu.
Hivatali vesztegetés elfogadásának bűntette és más bűncselekmények miatt az ügyészség felfüggesztené a fideszes országgyűlési képviselő, Boldog István mentelmi jogát, írja a merce.hu.
Nemcsak kritizálják Magyarországot a koronavírus elleni törvény miatt, hanem politikai boszorkányüldözés és összehangolt sajtó lejárató kampány zajlik - mondta Kovács Zoltán nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkár csütörtöki videoüzenetében.
Az egész ország területén egyértelműen növekszik a fertőzöttek száma - emelte ki az országos tisztifőorvos a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs csütörtöki online sajtótájékoztatóján.
Országszerte folyamatosan fertőtlenítik a közterületeket - emberre és állatra veszélytelen oldattal - az önkormányzatok a koronavírus-járvány miatt. Több településen védőmaszkokat osztanak az ott élőknek vagy dolgozóknak, a Semmelweis Egyetem bőrgyógyászati szakembereitől pedig mostantól egy applikáció segítségével személyes konzultáció nélkül lehet segítséget kérni.
Tegnapi hír, hogy a Kisfaludy Turisztikai Fejlesztési Program keretében két balatoni kikötő fejlesztéséhez nyert el mintegy kétmilliárd forint állami támogatást Mészáros Lőrinc és Tiborcz István közös vagyonkezelője.
A magyar kormány nem kapott korlátlan hatalmat a koronavírus elleni védekezésről szóló friss törvény nyomán, soha nem is vágyott ilyesmire, és ez nagyon sajnálatos is lenne - mondta Kovács Zoltán szerdán a BBC-nek adott rövid interjújában.
A Tiszacsegei Halászcsárda nyolcszáznegyven adag halászlevet készített és szállított Debrecenbe a kórház dolgozóinak, így mondva nekik köszönetet a koronavírus-járvány idején nyújtott folyamatos munkájukért.
Hatszor kérdezték meg Varga Judittól, hogy miért nincs határideje a magyar kormány rendkívüli felhatalmazásának az osztrák ORF csatornán, de érdemi választ a riporter kitartása ellenére sem kapott.. - írja a 168ora.hu.
Mindenki ki van téve annak, hogy megfertőzi a koronavírus, a fiatalok sem kivételek - jelentette ki az országos tisztifőorvos a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs szerdai online sajtótájékoztatóján.
A zalaegerszegi önkormányzat a város minden lakosának eljuttat egy többször használható védőmaszkot a koronavírus-fertőzés terjedésének megakadályozására. Siófokon rendeletben kötelezték a helybéliket, hogy közintézményekben, patikákban, üzletekben viseljenek védőmaszkot, vagy takarják el az orrukat, szájukat sállal.