A COVID-19 más néven koronavírus-járvány miatt kihirdetett veszélyhelyzetre reagálva, a hivatalos állásponttal összhangban az Önkéntes Központ Alapítvány (ÖKA) azt javasolja, hogy aki teheti maradjon otthon, illetve tartsa be a hivatalosan kihirdetett, egészségügyi, higiéniai és távolságtartási előírásokat, melyekről az alábbi hivatalos linken tájékozódhat: https://koronavirus.gov.hu/megelozes
A politikai ellentéteket most félre kell tenni, egy üggyel kell foglalkozni, a koronavírus elleni védekezéssel, az emberek egészségének megőrzésével és az emberi élet védelmével - jelentette ki Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorában.
Hét embert ápolnak intenzív osztályon koronavírus-fertőzéssel a Szent László Kórházban - közölte a Dél-pesti Centrumkórház infektológiai osztályának vezetője az operatív törzs ülése utáni vasárnapi online sajtótájékoztatón.
Nem adhatunk biankócsekket a kormánynak, törvényben kell rögzíteni a rendeleti kormányzás időtartamát - mondta vasárnapi online sajtótájékoztatóján Schmuck Erzsébet, az LMP társelnöke azon törvényjavaslattal kapcsolatban, amely a koronavírus-járvány idejére elrendelt veszélyhelyzet meghosszabbításáról szól.
"Egyértelmű, hogy minden segítő kézre szükség van, ezért a héten én is jelentkeztem az Országos Mentőszolgálat felhívására önkéntes orvosként segíteni a járvány elleni védekezést." - írja Cseh Katalin a Momentum politikusa Facebook-oldalán.
Letölthető plakáttal egészül ki az idősek védelmében a koronavírus-járvány elleni védekezés - jelentette be az országos tisztifőorvos a koronavírus-fertőzés elleni védekezésért felelős operatív törzs vasárnapi online sajtótájékoztatóján.
Lehetőség lesz a hétpárti egyeztetésre hétfőn, amit az ellenzéki pártok kezdeményeztek a koronavírus elleni védekezésről szóló, a kormány által előterjesztett törvényjavaslatról, amiről kedden szavazhat az Országgyűlés. A háttérben már a hétvégén folynak megbeszélések.
A Demokratikus Koalíció (DK) nem fogja megszavazni a koronavírus elleni védekezésről szóló törvényjavaslatot, ahogy azt sem támogatja, hogy az indítványt hétfőn házszabálytól eltéréssel tárgyalja a parlament.
A jogállami működés alapvető szabályai nem írhatók felül járványügyi vészhelyzetben sem, az alapvető jogok a veszélyhelyzetben is megilletik a polgárokat, a különleges jogrend nem tarthat örökké.
A koronavírus-járvány elleni összehangolt fellépésről és állandó kapcsolattartásról egyezett meg Orbán Viktor miniszterelnök és Aleksandar Vucic, Szerbia elnöke a Karmelita kolostorban tartott tárgyalásukon vasárnap délelőtt - tájékoztatta az MTI-t Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke.
A Honvédelmi Minisztérium vasárnapi közleménye szerint a kecskeméti repülőbázis Gripen pilótái, március 23-26. közötti időszakban – az éves kiképzési tervnek megfelelően – délutáni és éjszakai repüléseket hajtanak végre.
Veszélyhelyzetben "helytelen és veszélyes" álhíreket terjeszteni, különösen olyanokat, amelyek "aláássák azokat az erőfeszítéseinket, amelyekkel meg akarjuk védeni a lakosságot a veszélyes járványtól" - hangsúlyozta Kovács Zoltán nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkár az angol nyelvű abouthungary.hu oldalon írt szombati bejegyzésében.