Bayer Zsolték úgynevezett „politikai vitaműsorában” a műsorvezető és kollégái, Bencsik András, Huth Gergely és Szentesi Zöldi László ezen a héten is rettentő szórakoztató pillanatokkal örvendeztették meg az arra fogékony közönséget. - írja a merce.hu.
Amikor a kormány 2015-ben az önkormányzatokra bízta, adnak-e segélyt a szegényeiknek, azt ígérték, igazságosabb lesz a rendszer, hiszen a helyi közösség könnyebben eldönti, ki rászoruló, és ki nem. Az Abcúg cikke Szurovecz Illés írása.
Pénzügyi számháború dúl Hódmezővásárhelyen Márki-Zay Péter, és a közgyűlésben kétharmados többségben lévő fideszes képviselők között gyakorlatilag azóta, hogy a független politikus 2018 márciusától átvette a település irányítását. - írja a nepszava.hu.
És az sem okozhat nagy meglepetést, hogy bűncselekmény hiányában teszik ezt. Mindezt a főműsoridőt követően tegnap este 21 órakor tette közzé az MTI. Különös diszkréció, ugyan melyik hírforrás ne csapna le erre a hírre. És mint ismeretes, „ami ma hírértékű, az holnapra hirtelen százéves ügy lesz”.
A szakszervezetek a cafeteria-elemek kedvezményes adózásának visszaállítását követelik a családok támogatása, a mobilitás ösztönzése és a munkaerőhiány kezelése érdekében - hangsúlyozta Szilágyi József, az Egyesült Villamosenergia-ipari Dolgozók Szakszervezeti Szövetségének (EVDSZ) elnöke kedden, több szakszervezet demonstrációján Budapesten, a Magyar Nemzeti Bank épülete előtt.
A Fidesz bevándorlásellenes kabinetje közérdekű bejelentéssel fordult a legfőbb ügyészhez a Migration Aid párttá alakulásával összefüggésben - közölte Németh Szilárd kabinetvezető kedden a Legfőbb Ügyészség előtt tartott sajtótájékoztatóján.
Nincs korszerűbb pedagógia, mint az egyházi, hiszen évszázadok során bizonyította, hogy mindig képes a megújulásra - mondta Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára kedden Budapesten, a piarista rend konferenciáján.
László Petra szerint ami vele történt, az a 21. század legjobban szervezett boszorkányüldözése volt – nyilatkozta a Pesti Srácok munkatársa a Pesti Srácoknak adott interjúban. - írja a 168ora.hu.
Két hete írta meg a Mérce, hogy a hódmezővásárhelyi kórházból elbocsátottak egy betegszállítót, aki saját állítása szerint koholt vádak alapján kapta meg rendkívüli felmentését, és valójában aktív ellenzéki politikai tevékenysége miatt kellett távoznia az intézménytől. - írja a 168ora.hu.
Levelet írt polgármestertársainak Gémesi György, aki amellett, hogy Gödöllő polgármestere, az Észak-Kelet Pest és Nógrád Megyei Regionális Hulladékgazdálkodási és Környezetvédelmi Önkormányzati Társulás elnöke is. - írja a 168ora.hu.
Ez, tekintve az érintetteket nem annyira meglepő. Annál meglepőbb a gondatlanság az illetékes hatóságok részéről, amivel az ügyet kezelik. Több mint húsz éve lezáratlan ügyről, sőt kiemelt ügyről lévén szó, ez nem kicsit gyanús, hanem nagyon gyanús.
Az érintett szakmák képviselői, civil aktivisták és maguk a hajléktalanok is felszólaltak azon a tüntetésen, amit a Város Mindenkiért csoport szervezett a hajléktalanság kriminalizációját eredményező, október 15.-én életbe lépett jogszabályváltozás ellen.