Az emberek többségének megfelelési kényszere van az ünnep közeledtével, emiatt televásárolják magukat mindennel, mert azt hiszik, hogy azzal szeretetet tudnak mutatni. Pedig mindez elkerülhető lenne, ha odafigyelnénk egymásra.
Mintegy ötvenezer cipősdoboznyi ajándékot sikerült idén összegyűjtenie a Baptista Szeretetszolgálat munkatársainak és önkénteseinek, akik még mindig aktívan dolgoznak, hogy karácsonyig a legrászorulóbbaknak eljutassák a csomagokat.
Az év végével esedékessé válik az eddig ki nem adott szabadságok rendezése, egyúttal sok munkáltatónál ez a legmegfelelőbb időszak, hogy az ünnepi leálláskor kerüljön kiadásra a munkavállalók bennmaradt szabadsága.
A határidő kitolása után most hirdettek eredményt, ami szerint a nyertes - amellyel december 8-án meg is kötötték a szerződést - a Magyar Építő Zrt. és Mészáros gyermekeinek cége, a Fejér B.Á.L. Zrt. lett. - írja a nepszava.hu.
Közösség tagja elleni erőszak bűntettével is vádolja az Egri Járási és Nyomozó Ügyészség azokat a fiatalokat, akik közül többen is a leginkább szélsőséges, rasszista megnyilvánulásairól ismertté vált Betyársereg tagjaiként 2015-ben hónapokon át folyamatosan zaklatták és fenyegették egy roma család tagjait Szúcson - írta hírportálján a Magyar Idők kedden. - közölte az atv.hu.
A Magyar Liberális Párt az alapvető jogok biztosához és az Alkotmánybírósághoz fordul, annak érdekében, hogy vizsgálják meg a pécsi "civilellenes" nyilatkozatot - jelentette be a párt elnöke egy keddi budapesti sajtótájékoztatón.
150 ezer forintért keltek el a női kézilabda-válogatott dedikált Molten labdái és hivatalos Görbicz-meze a Mikrohungária Sport Kft. és a Magyar Kézilabda Szövetség online aukcióján, amely most beteg gyermekeken segít.
A humánerőforrás-krízist elsősorban a szakdolgozók hiánya okozza az egészségügyben, az egy főre jutó orvosok száma megfelel a nyugat-európai átlagnak - jelentette ki az egészségügyért felelős államtitkár az M1 aktuális csatorna keddi műsorában.
December 24-én, vasárnap az üzletek legkésőbb 14 óráig tarthatnak nyitva, de a kereskedők dönthetnek arról is, hogy korábban zárnak, vagy ki sem nyitnak, december 31-én, vasárnap is maguk határozhatják meg a nyitvatartás rendjét - közölte az Országos Kereskedelmi Szövetség (OKSZ) főtitkára az MTI-vel.
Fényfüzéreket és szaloncukrokat ellenőrzött a fogyasztóvédelmi hatóság, a vizsgált fényfüzérek közül 25 termék nem felelt meg a követelményeknek, míg a szaloncukroknál csak egy esetben találtak kifogást - közölte a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) hétfőn az MTI-vel.
Új híd épül a Dunán, alig két kilométerre a Rákóczi-hídtól délre. Egyelőre annyit lehet tudni róla, hogy Új Duna lesz a neve, és hogy 441 millió forintba kerül a nemzetközi tervpályázat. A zsűriben olyan szakemberek is helyet kaptak, mint Fekete György vagy Eszenyi Enikő. - írja a nepszava.hu.
4,5 millió forintot kapott a Magyar Villamos Művektől egy rejtőzködő alapítvány, amelynek nincs honlapja, és üresek a beszámolói. Adatigényléssel derítettük ki, mire költötték a pénzt: kirándultak Boszniában, Borsodban és Erdélyben. - írja az atlatszo.hu.
A kormány után az elmúlt héten több városban immár választott önkormányzati tisztségviselők is támadást indítottak a közösségek és a magyar társadalom érdekében dolgozó civil szervezetek ellen, megkérdőjelezve hitelességüket és veszélyeztetve működésüket. - írja a nepszava.hu.
Kigyulladt egy földgázkút a Szatmár megyei Nagymajtényban (Moftinu Mare), három megye tűzoltói küzdenek a lángokkal a román-magyar államhatártól mintegy tíz kilométerre fekvő településen.
Ma Magyarországon már az is kisebb csoda, hogy a rendőrség egyáltalán nyomozni kezdett egy olyan ügyben, amelynek létezését is tagadta a kormánypropaganda. De hogy eredményt is elértek, az maga a karácsonyi csoda. - írja a b1.blog.hu.
Már csaknem 600 kilométeren van érvényben árvízvédelmi készültség, és további szakaszokon kell védekezni a belvíz miatt is; több mint 10 ezer hektárnyi terület van víz alatt - közölte az Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF) hétfőn az MTI-vel.
A 24.hu egyik olvasója arra hívta fel a figyelmet, hogy akik nők 40-es nyugdíjasok, és emellett dolgoznak, ráadásul túllépik az éves kereseti plafont (ez a havi minimálbér 18-szorosa), azok nem minden év végi kormányajándékot kaphatnak meg - így például a nyugdíjprémiumot és az Erzsébet-utalványt. - írja a napi.hu.
Hegedűs Zsuzsa egymaga felszámolta a gyermekéhezést. Ahogy Balogh Zoltán emberi erőforrás lelkész a gondviselés csodájából kifolyólag megszüntette a szegénységet, úgy most Orbán Viktor tanácsadó asszonyának is sikerült a nagy varázslatot véghez vinni. - írja a gepnarancs.hu.