Függetlenül attól, hogy Botka László javaslatára a XIII. kerületi polgármesterre, Tóth Józsefre bízták a fővárosi választási felkészülést, a budapesti MSZP-elnökség egy nappal később hivatalosan is megnevezte saját kampányfelelőseit – értesült a Magyar Nemzet.
Évről évre egyre többen engedhetnek meg maguknak legalább egy hétnyi nyaralást, a jobb eredmények mögött elsősorban a családok javuló jövedelmi viszonyai állnak - mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára az MTI-nek.
Miután június elején Parragh László „óriási hibának” nevezte, hogy a polgármesterek nem mernek gimnáziumokat bezárni, múlt héten az mfor.hu-nak nyilatkozva értekezett a gimnáziumi férőhelyek számának szükséges megvágásáról. - írja a magyarnarancs.hu.
Az Echo TV Angard című műsorában szerda este a kormányközeli elemzőintézet, a Nézőpont Csoport vezetője, Mráz Ágoston Sámuel végre megfejtette az egész Momentum- és olimpiaügyet. - írja a 444.hu.
Hatalmasat durrant rövidesen Gyurcsány Ferenc ex-miniszterelnök, a Demokratikus Koalíció elnöke, és Simicska Lajos nagyvállalkozó, a Fidesz egykori pénztárnoka, legalábbis, ha hinni lehet a Facebook közösségi portál egyik legnagyobb ellenzéki lapjának, az Orbán Lapjáról Kitiltottak Társasága (OLKT) oldalnak. - írja a Kiskunhir.hu
Behajtókat keres a nemzeti hulladékholding annak ellenére, hogy még mindig nem működik a számlázási rendszere, így ügyfelei nem kapják meg csekkjeiket vagy pontatlanul meghatározott összeg befizetését kérik tőlük. - írja a Napi.hu
Szeptemberben a Fidesz jolly jokere - alelnöke, vasökle és rezsibiztosa - volt az, aki magasabb fokozatba kapcsolta a civilezést, és a Pesti Srácoknak adott interjújában nemzetbiztonsági kockázatként beszélt a "Soros-hálózatról", és kezdeményezte megfigyelésüket. - írja a 444.hu.
Még el sem ült a BKK e-jegyrendszerével kapcsolatos botrány – egy mezei informatikus feltörte a rendszert, és fillérekért vásárolt bérletet, majd 3 ezer regisztrált felhasználó adatai szivárogtak ki –, itt az újabb ügy. - írja az mno.hu.
Fontos, hogy minél több külhoni magyar állampolgár regisztráljon a jövő évi országgyűlési választásokon való részvételhez – mondta Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára Gödöllőn, a Kisebbségvédelem Európában című nyári egyetem hétfői megnyitóján.
Miközben az Amerikai Járványügyi Hivatal azt tanácsolja, hogy Magyarországon csak palackozott vizet igyanak a fogyasztók, a palackozott vizet gyártó cégek többsége is a helyi vízszolgáltatóktól veszi az ivóvizet. - írja az ATV