A CEU nem tartja megvalósíthatónak azt az ötletet, amelyet Palkovics László oktatásért felelős államtitkár azután hozott nyilvánosságra, hogy Brüsszelben találkozott az Európai Bizottság alelnökével - írja az ATV.
A magyar kormány és jelenleg legerősebb magyar ellenzéki párt oroszbarát szemlélete sebezhetővé tette Magyarországot a külföldi befolyással szemben - állapítja meg friss elemzésében a pozsonyi Globsec Policy Institute. - írja a hvg.hu.
Súlyosbító tényezőként értékelte Kövér László házelnök, hogy keresztnevén szólította meg az MSZP a köztársasági elnököt hétfőn a parlamentben, miközben Kunhalmi Ágnes a CEU ellehetetlenítését célzó törvényről beszélt. - írja a Magyar Nemzet.
Budapesten egymást érik a nagyszabású kormányellenes megmozdulások az elmúlt napokban, és bár szerdán Szegeden, Miskolcon vagy Békéscsabán is tartottak kisebb tüntetéseket, a vidék ingerküszöbét mintha nem érné el a CEU és a civil szervezetek ellehetetlenítése. - írja a 24.hu.
A CEU-ügyről, Magyarország nemzetközi megítéléséről, az amerikai kapcsolatokról, Putyin befolyásáról, illetve a Fidesz mögül eltűnő hátországról készített interjút a HVG Jeszenszky Gézával, egykori külügyminiszterrel és washingtoni nagykövettel. - írja az index.hu.
Határozottabb fellépést sürgetett a magyar kormánnyal szemben az Európai Parlament (EP) szociáldemokrata és liberális frakciója, miután az Európai Bizottság szerdán bejelentette, hogy politikai párbeszédet kezd a jogállamiság magyarországi helyzetéről.
Súlyos károkat okoz a készülő civiltörvény, amely a céljait nem éri el, ügyészi és bírói önkényre ad lehetőséget a pongyola megfogalmazása miatt, és abban is abszurd, hogy nem a civilek tevékenységét, hanem a forrásaikat vizsgálja. - írja a hvg.hu.
A hvg.hu birtokába került angol nyelvű emailt a napokban kapták meg a CEU külföldi hallgatói; ebben a minisztérium a szokásos kormányzati frázisokat ellőve hosszan bizonygatja, hogy semmi sem fenyegeti az egyetem működését és az oktatás szabadságát.