Nincs még döntés a kiskereskedelmi szektort érintő kormányzati javaslatokról, de még áprilisban előterjesztik majd az ezekkel kapcsolatos indítványt - ezt mondta keddi sajtótájékoztatóján Kósa Lajos, a Fidesz frakcióvezetője. - írja az index.hu.
A szolgáltatók versenyében a BT (British Telecommunications) magyarországi SSC-je bizonyult a legvonzóbb munkahelynek a világ legnagyobb független munkáltatói márkakutatásán alapuló Randstad Employer Brand 2017 magyarországi megmérettetésén.
Hány szegény család él ma Magyarországon? Mennyiben tekinthető a szegénység romaspecifikusnak? Egyáltalán ki és mi alapján dönti el valakiről azt, hogy szegény? Érthető útmutató a számok és definíciók kavalkádjában a Budapest Intézettől.
Az utóbbi évek legfontosabb tüntetése volt ugyan a CEU melletti vasárnapi demonstráció, de már rá is rádöbbentem, hogy tökéletesen felesleges volt. Az egyre jóvátehetetlenebb károkat okozó rezsimet ugyanis pár héten belül úgyis elsöpri a népharag. - írja a 444.hu.
Nem csinál különösebb gondot a Fidesz – legalábbis látszólag – abból, hogy másfél héten belül a harmadik tömegmegmozdulás zajlott Budapest utcáin a CEU ellehetetlenítése és a kormány politikája ellen. - írja a hvg.hu.
Kőszegi Botond közgazdászprofesszor, az MTA doktora személyesen tapasztalta, hogy sok corvinusos diák és oktató fél az egyetemen belüli megtorlástól a CEU melletti kiállása miatt. - írja a hvg.hu.
Miközben a CEU-t vélt, illetve erősen eltúlzott szabálytalanságokra hivatkozva lehetetlenítené el a kormány, azt nem veri nagy dobra, hogy eközben a Nemzeti Közszolgálati Egyetem egyik projektje miatt komolyan fájhat a feje nemcsak az intézménynek, hanem a kabinetnek is. - írja a 24.hu.