Hadházy Ákos, az LMP antikorrupciós szakszóvivője csütörtökön Budapesten tartott sajtótájékoztatóján azt mondta, a kabinet kizárólag azért vezetett be "ostoba tantervet, adminisztrációs terheket és minősítési rendszert", hogy ellophassa az azok elkészítése után felvehető uniós forrásokat.
Budapest – Egy éve robbant ki Orbán Viktor (52) és kegyvesztetté vát régi harcostársa, Simicska Lajos (56) konfliktusa, amely komolyan felkavarta a hazai politika állóvizét, illetve a történtek nyomán egy azóta is zajló médiaháború kezdődött el.
A PestiSrácok.hu portál szerint Soros György magyar származású amerikai üzletember által támogatott civilek, civil szervezetek állnak a pedagógusokat utcára hívó és a köznevelési rendszer állapota miatt az ország több pontján demonstrációt szervező körök mögött.
Egy hét alatt háromszor fogtak el illegális cigaretta- és fogyasztásidohány-kereskedőket, köztük dohánytermelőket is Hajdú-Biharban, illetve Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) észak-alföldi bűnügyi igazgatója szerdán sajtótájékoztatón Debrecenben.
Minden korábbinál több, 16 683 hazai szerző és jogutód részesült jogdíjkifizetésben 2015-ben, és a kifizetett összegek is meghaladták a korábbiakat - derül ki az Artisjus Magyar Szerzői Jogvédő Iroda Egyesület friss adataiból.
Idén bővült a tárgyi illetékmentes eljárások köre. Számos illeték mellé járhat mentesség, vagy kedvezmény, ám a törvényben ezek a tételek különböző helyeken találhatók meg. Érdemes tehát körülnézni- hívja fel a figyelmet az Adó.hu.
A gyed 10 százakkal megnövelte a szülési hajlandóságot, és valószínűleg a csok miatt is több gyerek fog születni. Ennek ellenére a társadalom elöregedését nem lehet megállítani, csak lassítani. Interjú Spéder Zsolttal, a KSH Népességtudományi Intézet igazgatójával.