Magyarországon is megkezdődtek a Volkswagen (VW) kifogásolt dízelmotorjaival szerelt járműveknél a műszaki intézkedések a szakszervizekben, a korábban bejelentett ütemezésnek megfelelően elsőként az Amarok modelleket látják el új motorszabályozó szoftverekkel - közölte a konszern márkáinak importőre, a Porsche Hungaria (PH).
Az ATV Facebook-oldalán egy olvasónk hívta fel a figyelmet a népszavazást kezdeményező és a rezsicsökkentést reklámozó idős asszony különös hasonlóságára, a Kormányzati Tájékoztatási Központ azonban határozottan cáfolta, hogy ugyanarról a személyről volna szó.
„Feltételezem, hogy ez szóba fog kerülni, megkerülhetetlen” – ezt válaszolta Lázár János újságíróknak arra a kérdésre, tájékozódik-e majd Kubatov Gábornál a Nemzeti Választási Irodánál kedden történtekkel kapcsolatban - írja a HVG.hu.
Folyamatosan gyülekeznek a demokráciáért tüntetők az Alkotmány utcában a Nemzeti Választási Iroda épülete előtt, ahol délelőtt kigyúrt kopaszokkal "küzdött" az MSZP, hogy beadhassa újabb, a vasárnapi boltzár eltörlését célzó népszavazási kezdeményezését - írja az Origo.hu.
Az Országgyűlés honvédelmi és rendészeti bizottsága keddi ülésén állásfoglalásban utasította el az európai uniós kötelező betelepítési kvótát. A testület szerint több szempontból is elfogadhatatlan a migrációval kapcsolatos uniós döntés, mert törvénytelen, igazságtalan és nem old meg semmit.
Pár éve még az ország egyik leggazdagabb embere volt Szeremley Huba, most pedig a tartozásai miatt árverezik a bírósági végrehajtók azt a házat, ahol a családjával lakik, ráadásul a szomszédos szőlőit is dobra verik - tudta meg a Blikk.
A versenyképesség növelésén alapuló gazdaságpolitikát kell folytatni a következő években, mert a következő 25 év a felzárkózás időszaka lesz - mondta Matolcsy György, a Magyar Nemzeti Bank elnöke a jegybank hétfői könyvbemutatóján. Azt is elárulta, mire kérte fel Orbán Viktor miniszterelnök.
Kórházi fertőzések következményeként évente jóval többen halnak meg, mint közlekedési balesetben - állítja legújabb nyílt levelében az 1001 orvos hálapénz nélkül csoport, amely decemberben a hálapénz rendszer és az egészségügyi bérek tarthatatlanságára hívta fel a figyelmet.
Idén sem éri el a közfoglalkoztatottak fizetése az 52 ezer forintot, így már huszonkétezer forinttal visznek haza kevesebbet, mint a minimálbérből élők - írja a Magyar Nemzet keddi számában a Belügyminisztériumtól kapott információk alapján.