Csütörtökre virradóan minden salgótarjáni postaládába egy olyan félrevezető szórólap került, amelyben a baloldal közös jelöltje arra kéri a címzettet, hogy a csődbe ment város adósságának rá eső részét fizesse be sárgacsekken.
Visszatérhettek otthonaikba szombaton délután annak a tizennégy XVII. kerületi családi háznak a lakói, akiknek délelőtt egy építkezésen talált szovjet lőszerek és 80 kilogrammnyi lőpor miatt kellett elhagyniuk otthonaikat.
Különös döntést hozott Hamburg helyhatósága: kitiltotta a kapszulás kávékat a közintézményekből. Az indoklás szerint a rengeteg eldobott műanyag kapszula megengedhetetlenül nagy környezetszennyezést okoz. A döntés ennek ellenére megkérdőjelezhető.
A kommunizmus huszadik századi áldozatainak akkor nyújthatunk igazi elégtételt, ha a huszonegyedik században nem hagyjuk, hogy "új bőrbe vedlett régi fenevadaknak ismét áldozataivá váljunk", ha nem hagyjuk, hogy Európát elvegyék az európai emberektől, idegen nyelvű, szokású és hitű emberek millióinak erőszakolt betelepítésével - mondta Kövér László csütörtök este a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Sátoraljaújhelyen.
Meg kell szüntetnie a kormánynak a paksi atomerőmű bővítésével kapcsolatos valamennyi irat általános titkosítását. Erre az Európai Bizottság (EB) kötelezte a magyar kormányzatot. Az idevonatkozó törvényjavaslatot legkésőbb hétfőn be kell nyújtani a parlamentnek.
Kommunista hatalombirtokosok – 1956 címmel – a Nemzeti Emlékezet Bizottságának (NEB) honlapján – mától olvashatóak azoknak a személyeknek az életrajzai, karrierpályái, akik a forradalom kitörésétől az 1963-as általános amnesztia kihirdetéséig a forradalom vérbefojtásában és az azt követő megtorlásban szerepet játszottak.
Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter törvényjavaslatot nyújtott be a parlamentnek az Államháztartásról szóló törvény (Áht.) módosításáról, amely a javaslat indoklása szerint biztosítja annak lehetőségét, hogy a kormány valamely kiemelt közfeladat ellátásáról akkor is dönthessen, ha az ahhoz szükséges előirányzat csak később biztosítható.
A Közbeszerzési Döntőbizottság (KD) 4 millió forintra bírságolta a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Központi Hivatalát az irodabuszok beszerzésére kiírt nyílt közbeszerzés értékelésekor elkövetett jogsértés miatt - a határozat a Közbeszerzési Hatóság honlapján jelent meg.
A kormány összesen 38 milliárd forintos pluszforrást biztosít a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ (Klik) számára, ez magában foglalja a 17 milliárdos adósság konszolidációját is - közölte Palkovics László oktatási államtitkár pénteken budapesti sajtótájékoztatón.