Szeret fogadni? Nézze meg ezt a sportfogadás weboldalt!
Száznál többen tüntettek kedden az ellen, hogy a Nemzeti Földalapkezelő Szervezet (NFA) kártérítési pert indított a kishantosi ökogazdaság és a Greenpeace Magyarország ellen. Az állami szervezet tavaly áprilisban magán őrzővédő céget bérelt föl, hogy védje meg a kishantosi földek új bérlőit, amikor azok beszántották a biogazdaság biogabonáját. Az NFA a biztonságiakra költött pénzt akarja behajtani az akkor tiltakozó kishantosiakon és a környezetvédőkön.
Ha van rá lehetőség, akkor kísérletet kell tenni arra, hogy az Európai Bizottság az államháztartási hiány számításánál vegye figyelembe, hogy a magyar államnak a migrációs válsággal kapcsolatban többletkiadásai vannak, beleértve a határzár építésének költségeit - közölte Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter kedden Brüsszelben magyar újságírókkal, az uniós pénzügyminiszterek tanácskozásának szünetében.
Nemzeti színbe „öltöztetett” zsíros kenyeret küldött jelképesen a kormánypárti politikusoknak keddi gyulai sajtótájékoztatóján Bod Tamás, az Együtt és Vargáné Balázs Magdolna, az MSZP választókerületi elnöke.
A kormánykoalíció kisebbik tagja nem elégedett az egyházügyi törvény most parlament elé kerülő módosításaival – értesült az atv.hu. Nem csak azt kifogásolják, hogy gyakorlatilag nem jutott nekik érdemi szerep az előkészítési folyamatban, hanem azt is, hogy az egyházakra mért új törvényi struktúra szükségtelenül bonyolultra sikeredett.
Meglepően sokat változott Soros György álláspontja menekültügyben, már nem feltétlenül Európában akarja látni a szíriaiakat, inkább Törökországgal, Libanonnal, Jordániával szövetkezne. A költségek azonban így is meghaladhatják a tízmilliárd eurót évente. A kvótarendszert is elveti, amely alapján minden országnak kötelező lenne menekülteket befogadnia. Vízum nélkül jöhetnek ide a törökök?
A kormányfő ezt kedden mondta Tiszaújvárosban, a Mol butadiénkinyerő üzemének ünnepélyes átadásán, ahol úgy fogalmazott, a magyar vegyipar a Molnak köszönhetően újraépül, “ezért fontos számunkra ez a vállalat, és a magyar kormány ezért viseli szívén a sorsát”.
Siroki Laci cigány. A csereháti Tomoron nőtt fel, iskolái idejére elhagyta szülőfaluját, elköltözhetett volna végleg Budapestre, messze a reménytelen szegénységből. Ő viszont inkább visszament, hogy segítse a nélkülözőket, kirekesztetteket.
A héten vádat emelhetnek D. Lajos ellen Balla Irma debreceni fideszes önkormányzati képviselő 2007-es meggyilkolása miatt. Schönstein Sándor, az áldozat fia két évet töltött börtönben, 12 évre elítélték anyagyilkosság miatt, majd jogerősen felmentették bizonyítottság hiányában.
A 168óra olvasója azzal kereste meg a lap szerkesztőségét, hogy a katolikus hittanoktató elsős kislányával közölte: nincs télapó, nincs Jézuska! Majd levetített egy videót a hatéveseknek, amelyben a pokolban saját zsírjukban sültek a gonoszok, akiket az ördögök vasvillákkal szurkáltak. A szülők azonnal ki akarták venni őt a hittanról, de az iskolaigazgató közölte: év közben nem lehet! Az üggyel kapcsolatban a lap megkereste a Klebelsberg Intézményfenntartó Központot (Klik), ahol megerősítették: tényleg nem lehet!
Dirk Gerkens, a TV2 leendő vezetője szerint ő nem szólt bele korábbi munkahelyén, az RTL Klubnál a Híradó témaválasztásába. A hírigazgató Kotroczó Róbert szerint ez nem igaz, és szeretné emlékeztetni Gerkenst arra, hogy neki még megvannak a Gerkenstől kapott levelek, amelyekben témákat ajánlott a Híradónak.
Még mindig a nemzetközi listák végén kullogunk az életminőséget jelző valamennyi felmérés szerint. Nem javulnak a halálozási statisztikáink, az állam keveset költ az egészségügyre, az emberek túl sokat fizetnek gyógyszerekre - olvasható a világ fejlett ipari országait tömörítő Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) 34 tagországának egészségügyét összehasonlító, néhány napja nyilvánossá vált jelentésben.
A miniszterelnök szerint a rendszerváltás óta a Fidesz tette a legtöbbet a gyermekéhezés felszámolásáért. Magyarország egyedülálló európai ország, ahol a gyermekek 90 százaléka hároméves korától naponta négyszer az állam pénzén ehet - mondta a parlamentben. A múlt héten szavazták le a népjóléti bizottság kormánypárti tagjai a Nemzeti Minimum nevű kezdeményezést, amely eleinte az összes parlamenti párt támogatását élvezte.
A bíróság elrendelte a Figyelő hetilapot is kiadó MediaCity Magyarország felszámolását. A Napi.hu információi szerint a két tulajdonos évek óta tartó vitája élesedett ezzel ki. A többségi tulajdonos visszakozik, rendezni akarja a tartozást.
Az MNB hat alapítványa nettó 890 millió forintért megvette a Matolcsy György jegybankelnök felesége, Matolcsy Gyöngyi polgármester által vezetett Balatonakarattya területén lévő 6 hektáros MÁV gyermeküdülőt, ahol vezetéstudományi iskolát terveznek működtetni - szúrta ki az Átlátszó.hu.
Papíron, belső nyelven, rajzokon vezették a pénzmozgásokat az éjszakai élet ismert alakja, a vesztegetéssel és költségvetési csalással vádolt Vizoviczki László szórakozóhelyein. A házkutatás során a konyhájában találtak meg titkosított rendőrségi iratokat, illetve egymás után leltek rá a szanaszét levő kisebb-nagyobb pénzösszegekre. Vizoviczki hamar indulatossá vált, ha nem úgy mentek a dolgok, mint ő szerette volna, az alkalmazottai pedig loptak, amit tudtak – ez derül ki az Átlátszó birtokában lévő lehallgatási anyagokból, amelyeket a titkosítás alóli feloldás után tettek a diszkópápa ügyében zajló eljárások bizonyítékaivá.
Közel hét (7!) éve folyik a Németh Szilárd és közvetve Borbély Lénárd irányította csepeli Fidesz „elszámoltatásnak” csúfolt-, valójában a lejáratásomra és a megsemmisítésemre törekvő rágalomhadjárat. Hogy a Nemzeti Együttműködés Rendszere és a koholt-vádas botránykrónika mögé bújók mekkora hasznot húznak Csepelen, talán sosem tudjuk meg. De hogy milyen anyagi károkat okoznak felelőtlen és pökhendi magatartásukkal, azt a háttérben elhallgatva húzódó perek végeredményei lassanként megmutatják.