h i r d e t é s

Betiltották a szexet a tokiói olimpián

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam

Betiltották a szexet a tokiói olimpián

2021. június 09. - 05:49

 

A koronavírus-járvány miatt mindennek sterilnek kell maradnia az egy évvel elhalasztott olimpián, ezért a fizikai érintkezést is betiltották.

A kép illusztráció! - Forrás: The Independent

A koronavírus-pandémia kitörése következtében egy évvel később rendezik meg a 2020-ban esedékes olimpiát, a szervezők azonban már időben figyelmeztették a kilátogató nézőket és vendégeket, valamint az olimpikonokat is, hogy a nemi aktus bárminemű formája szigorúan tilos lesz a játékokon, legyen szó éppen az olimpiai faluról vagy a szálláshelyekről.

Blikk információi szerint az elmúlt időszakban már egyre több helyről hallani lehetett arról, hogy minden bizonnyal fertőzésveszély minimalizálása céljából a lehető legnagyobb szigorral korlátozni fogják a fizikai érintkezéseket.

Ugyanakkor kissé ellentmondásos, hogy a szervezők nemrég bejelentették, 160 ezer óvszert osztanak szét a sportolók között, ami azt jelenti, hogy minden egyes olimpikonra tizennégy darab “védőfelszerelés” juthat, ennyit pedig csak a legaktívabb kéjelkedők tudnának felhasználni.

A legutóbbi, riói olimpián 450 ezer kondommal támogatták a résztvevőket, míg a 2012-es londoni játékokat csupán egy hatalmas orgiaként írták le a sportolók, akik gyakran a szabad ég alatt is kiélvezték egymás tökéletes testét.

A japán rendezők tisztában vannak vele, hogy a covid-járvány sem gátolhatja meg az olimpikonokat abban, hogy egymásnak essenek, ezért vezethették be az óvintézkedéseket, ezáltal elkerülhetik az esetleges “baleseteket”. (liner.hu)


 

Kommentek

h i r d e t é s

h i r d e t é s