A posztmodern világban a személyes kapcsolatok által el nem ért intézmények és reprezentánsaik iránti bizalomnak fokozott szerepe van. Az emberek a kis világukat csak úgy tudják élni a fejlett országokban, hogy bíznak a közüzemek, a tömegközlekedés, az igénybevett egyéb szolgáltatások, az ügyeket intéző bürokrácia és az igazságszolgáltatás stb. megszokott rendjében. Ha ez akadozik, kiszámíthatatlanságot mutat, ahhoz a maguk módján hozzászokhatnak a lakosok, de ez a közbizalom eróziójával, a kerülőutak elszaporodásával és az emberek közti szolidaritás esetlegességével kell együttjárjon.

A helyi és országos politikától is azt várják a választók, hogy tegyék, amit kell ahhoz, hogy rendben menjenek a dolgok. Minden működjön, sőt érzékelhető módon időről időre javuljanak is a körülményeik. Akik ezt megtapasztalják, bíznak is választottjaikban. Ha valami nem tetszik nekik, akkor legközelebb másra szavaznak, remélve, hogy az majd jobb lesz. Akik viszont a politikától nem remélnek semmit, azok nem bíznak és nem is járnak el szavazni. Mindezt a demokratikus berendezkedésű országokra értjük. Ahol viszont a demokrácia többé vagy kevésbé kulissza, ott a bizalom maga is másképp értendő.

A II. Világháborút követően évtizedeken át a demokrácia és a piacgazdaság számos országban biztosítani tudta mind a mindennapi működőképességet, mind a közbizalmat s ezen felül az életkörülmények jelentős javulását is nagy tömegek számára. Amelyik országokban ez speciálisan nem így volt, ott több volt a konfliktus, voltak kisebb-nagyobb krízisek, de ezeken a nagyobb rendszer keretein belül mindig sikerült úrrá lenni. A játéktér elegendő volt olyan korszakos változások békés levezetésére is, mint a gyarmati rendszer felbomlása, mint a hidegháború, majd a detente az államszocialista országokkal, az ipari társadalom vége és a posztindusztriális társadalom kialakulása és fejlődése, majd a globalizáció elmélyülése. Még azt is elbírta ez a berendezkedés, hogy az utóbbi évtizedekben nagy tömegeknek nem javultak az életkörülményei és amit korábban egy kereső biztosított a háztartásnak, azt már csak kettő volt képes. A bizalom közben erodálhatott ugyan, de ez jobbára látens maradt.

A XXI.sz. elején azonban ugrásszerű változás következett be.Ennek indokául elég a nemzetközi terrorizmus nagyobb fokú berobbanására, valamint a 2008-as pénzügyi világválságra utalni. Mélyebb elemzés e mögött a változások és kihívások sokaságát tárná fel, de ez a kettő is elegendő annak magyarázatára, miért vált tömegessé a biztonságérzet megrendülése és ezzel párhuzamosan a bizalommegvonás azokkal szemben, akiknek szavuk, lehetőségük van a nagyobb dolgok eldöntésében. Először anti -establishment mozgalmak és pártok jutottak több-kevesebb támogatáshoz egyik-másik országban, közben ezzel párhuzamosan a szövetségi rendszer peremországaiban több helyen autokratikus kormányok távolodtak el a demokratikus berendezkedéstől és a nagy rendszert összetartó konszenzustól. Ennek a tendenciának a kicsúcsosodását a Brexit és Trump USA elnökké választása jelentette, ami azzal fenyegetett, hogy az egész fejlett világ visszasüllyed egy korábbi történelmi állapotba, amely a világháborúk korát jellemezte.

Úgy látszik azonban, hogy a Brexit Európában Trump elnöksége pedig világszerte riadalmat keltettek, hogy a frusztrált választók túl messzire mentek és ezzel a korábbinál is nagyobb bajt hoztak a különféle országok lakosságának egzisztenciájára és biztonságérzetére. Az establishmentek is impasszt kaptak arra, hogy feladják korábbi halogató, a lakosság türelmével visszaélő, csak bizonyos erősek igényeinek megfelelő politikájukat, de egyben a választók is, hogy ha az establishment egyes körei új, merészebb politikával jelentkeznek, akkor - legalább átmenetileg - meg is adják nekik a bizalmat. Ez hol a régi pártkereteken belül történik, hol azokat elhagyva új politikai alakulatok formájában. A két nagy trauma által napvilágra hozott új információk egyben közös bizalmatlanságot váltottak ki a putyini Oroszország tevékenységével kapcsolatban (kormányokban és a lakosságokban egyaránt), ami szintén új és esetleg struktúraképző fejlemény.

Nem tudhatjuk, hogy a kontinentális Európa magjában  az elsősorban francia-német új törekvések milyen körben és időintervallumban képesek önálló erőként megjelenni a nemzetközi színpadon. Nem tudhatjuk, hogy az USA-ban a két nagy pártban és a nem politikai szférában milyen immun-reakciók indulnak meg a Trump-kísérlettel szemben és azok mire vezetnek az országban és nemzetközi színtéren. Végül nem tudhatjuk azt sem, hogy az euroatlanti világon kívüli nagyobb erők minderre hogyan fognak reagálni. Azt azonban igen, hogy a tét egy valamelyes bizalmon alapuló többé-kevésbé biztonságos világ újrafogalmazódása, beleértve annak gazdasági, technikai, politikai és katonai vonatkozásait - vagy ennek az ellenkezője.