h i r d e t é s

Bocsánatot kért Orbántól a Bors volt főszerkesztője az interjú-hamisító miatt

Olvasási idő
kevesebb, mint
1 perc
Eddig olvastam
a- a+

Bocsánatot kért Orbántól a Bors volt főszerkesztője az interjú-hamisító miatt

2017. január 08. - 06:59
0 komment

Publicisztikát írt a tegnap megjelent Vasárnapi Borsba a lap nemrég nyugdíjba vonult főszerkesztője, Pallagi Ferenc a miniszterelnök meghamisított karácsonyi interjújáról.

Pallagi Ferenc Orbán bocsánatát kéri / Fotó: YouTube

Mint köztudott, Orbán Viktor, a Fejér megyei Hírlapban karácsonykor megjelent interjúját ismeretlenek átírták és olyan részleteket emeltek bele, melyek nem hangoztak el a kormányfőtől. Pallagi most arról értekezett, hogy ennél nagyobb bűnt, mint a hamisítás, nem lehet elkövetni újság ellen, mert súlyosan rontja a lap hitelét és ami az Orbán-interjú kapcsán történt, az bűncselekmény és „nem forradalmi jófejség”.

„Az elkövető beírta magát a magyar sajtó történetébe, mint gyújtogató és szabotőr. Szégyellem, hogy egy szakmában dolgoztam vele! Orbán úr, elnézését kérem!”

– zárul az egyébként a miniszterelnököt írásaiban rendszeresen kritizáló Pallagi publicisztikája.

(Forrás: blikk.huÉszaki által) / propeller.hu