h i r d e t é s

Böjte Csaba a templomhoz hasonlította a felcsúti fociakadémiát

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Böjte Csaba a templomhoz hasonlította a felcsúti fociakadémiát

2020. január 02. - 07:18

Böjte Csabának megjelent egy angyal, aztán a felcsúti fociakadémiára ment karácsonyozni Mészáros Lőrinccel. Az angyal azt mondta a szerzetesnek, hármat kívánhat.

Böjte Csaba Felcsúton - Forrás: olkt.hu

Böjte Csabával ünnepelte a felcsúti Puskás Akadémia évzáróján december közepén - szúrta ki a 444 a klub honlapján közzétett beszámolóból. A Dévai Szent Ferenc Alapítványt vezető szerzetes a fiatal focistáknak beszédét mondott, amit közös imádság zárt. 

Ha hiszik, ha nem, tegnap a dévai templomban imádkoztam, s megjelent egy angyal. Megkérdezte, hova jövök, s elmondtam. Erre azt mondta, kérhetek három dolgot. Elmondom, hogy mit kértem

- jelentette be az ünnepségen Böjte Csaba.

Majd tényleg elmondta, mit kért az angyaltól:

  • hogy az akadémia karácsonyfája alá egy csomagba legyen berakva a reményből, a bátorságból, a kitartásból, amellyel Jézus a világba jött;
  • hogy milyen jó lenne, ha 15 millió magyar akadémiája volnánk, ha minél többen sportolnának a Kárpát-medencében, mert a templom akkor szép, ha tele van, ez az akadémia is legyen hát tele;
  • hogy legyen minél több gól, végül is egy akadémia attól működik. Szívem minden szeretetével imádkoztam ezért.

A lap szerint az évzárón az alapító Orbán Viktor a szokásoktól eltérően nem szólt a tanítványokhoz, Mészáros Lőrinc viszont igen.

Az akadémia kuratóriumának elnöke miután felsorolta az idei eredményeket, megállapította, hogy "volt értelme az elmúlt tizenhárom évnek, volt sok siker és öröm, de hisszük, hogy még ennél is többet kell dolgozni, s akkor még ennél is többet érhetünk el. Célunk, hogy labdarúgóink egyéni képzését helyezzük fókuszba, s hogy fiataljaink erősebb, magasabb osztályban is pallérozódhassanak". (nepszava.hu)