h i r d e t é s

Borkai-ügy: és mi van a Tízparancsolattal?

Olvasási idő
2perc
Eddig olvastam
a- a+

Borkai-ügy: és mi van a Tízparancsolattal?

2019. október 16. - 11:30

„A szó jogi értelmében semmit nem lehet tenni az ellen, hogy Borkai Zsolt két nappal a Fidesz színeiben történt újraválasztása után kilép a Fideszből, ám marad győri polgármester, ugyanakkor erkölcsileg nagyon is lehet és kell tenni: élni kell a szabadságjogok közül a véleménynyilvánítás és a kritika jogával”, mondta megkeresésünkre Tóth Zoltán. - írja a hirklikk.hu.

Erkölcsileg kell megbélyegezni, tüntetni kell ellene, s állandóan napirenden kell tartani az ügyét – tanácsolja a választási szakértő.

Az elmúlt napokban botrányba és korrupciógyanúba keveredett győri polgármester, Borkai Zsolt, akit párszáz szavazattöbbséggel, de a győriek újraválasztottak, kedden sajtótájékoztatón jelentette be, hogy kilép a Fideszből és független polgármesterként irányítja a várost. Közölte, hogy a vasárnapi választás eredménye után nem teheti meg, hogy ilyen legitimáció és felhatalmazás mellett visszalépjen. Ezért nem mond le, továbbra is Győr polgármestere marad. 

Vajon nem választási csalás-e ez, hiszen a Fidesz pénzelte, szervezte, vitte végig a kampányát, a Fidesz színeiben és annak a jelöltjeként indult, ami – ismerve a kormányzópárt szinte vallásosan hithű és fegyelmezett szavazóit – minden bizonnyal sok-sok olyan voksot hozott neki, amelyeket nem kapott volna meg, ha függetlenként méretteti meg magát. Lehet-e ez ellen bármilyen jogi lépést tenni? Ezeket kérdeztük Tóth Zoltántól.

Nincs  szó választási csalásról

 – szögezte le Tóth, kifejtve: „mindenkinek joga van az általa megszerzett mandátumáról személyesen eldönteni, hogy kinek a nevében használja azt”. Mint emlékeztetett rá, a parlamenti  képviselőknél is így van ez, ők dönthetik el, hogy melyik frakcióba ülnek be. Igaz – tette hozzá – ha mozogni akarnak az egyikből a másikba, akkor van egy fél éves időszak, amikor független státuszban kell ellátniuk a képviselői feladatukat.

Az persze nem kétséges, hogy Borkai részéről disznóság megtartani a polgármesteri posztot

 – szögezte le. Kérdésünkre pedig, hogy ehet-e ez ellen bármit tenni, azt mondta, hogy

a szó jogi értelmében semmit nem lehet tenni, ugyanakkor erkölcsileg nagyon is lehet és kell: élni kell a szabadságjogok közül a véleménynyilvánítás és a kritika jogával.

Meg kell bélyegezni, tüntetni kell ellene, állandóan napirenden kell tartani az ügyét még akkor is, ha ezzel a Fidesznél nem lehet semmit elérni - mondta. 

Ez utóbbi – vetettük fel – borítékolható. Már csak ha abból indulunk ki, amit Hollik István kormányszóvivő a Hír TV hétfő esti műsorában mondott, hogy Borkai kilépésére azért van szükség, hogy „a Fidesz–KDNP megőrizze morális integritását”.

Ez összefügg azzal, hogy a Fideszesek voltak ez elsők, akik arra hivatkoztak, hogy a politika , az érdekek és értékek kifejeződése és nem erkölcscsőszök gyülekezete

– emlékeztetett Tóth Zoltán. Hozzáfűzte: „a politikának valóban ki kell fejeznie az érdekeket és az értékeket, de ez nem ütközhet sem a Tízparancsolatba, sem az átlagos tisztességes emberek meggyőződésébe.

Én Heller Ágnes pártján állok, aki azt vallotta, hogy a politikusnak, tevékenysége során igazat kell mondania, hazudnia tilos, elhallgatni azonban bocsánatos bűn.

De – tette hozzá ehhez Tóth Zoltán – „a Fidesz ma mindent elhazudik, s az abszolút erkölcstelenség talaján áll”.

hirklikk.hu