h i r d e t é s
A Twin City Liner gyorskatamarán 15 éve ingázik főszezonban naponta háromszor Bécs és Pozsony között a Dunán, azóta majdnem kétmillióan utaztak vele. Jövőre akár Győrből is elérhetővé válik a 250 férőhelyes szuperhajóval a két főváros.
Dézsi Csaba András polgármester szerint a kibontakozó energiaválság miatt már Győrben is meg kell húzni a nadrágszíjat, emellett az sem segít a helyzeten, hogy állítása szerint nem csontvázak, hanem egy komplett köztemető borult ki a szekrényből, mióta átvette a vezetést.
Sopronban augusztus 27-én megszűnt a gyermekkardiológiai rendelés. Azoknak a családoknak, amelyek eddig hónapokat vártak vizsgálatra, most Győrben kell újabb időpontot kérniük.
A Regiojet közép-európai magánvasúti szolgáltató megkezdte a jegyértékesítést az Adriai-tengerhez induló éjszakai járataira Horvátországba - közölte csütörtökön a cseh társaság és a járatot Magyarországon üzemeltető Continental Railway Solution Kft. közös közleményben.
Napenergia a legmagasabb szintről: az Audi Hungaria és az E.ON Hungária Csoport közös projektjének keretében az Audi Hungaria két logisztikai központjának összesen 160 000 négyzetméteres tetőfelületén alakították ki Európa legnagyobb, tetőre épített napelemparkját.
Elfogták a győri rendőrök azt a két férfit, akik az elmúlt időszakban több alkalommal tulajdonítottak el alkatrészeket, műszaki cikkeket az egyik helyi gyárból. A két férfi úgy bukott le, hogy a rendőrök tudomására jutott, hogy az interneten árulják a lopott tárgyakat.