h i r d e t é s

Borkai-ügy: Póczik József állítja, korábban azt se tudta, mi az a pendrive

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Borkai-ügy: Póczik József állítja, korábban azt se tudta, mi az a pendrive

2022. december 07. - 07:00

A Győri Járásbíróságon folytatódik a Borkai Zsoltról készült felvételek miatt indult büntetőügy, írja a Blikk.

Borkai Zsolt - Forrás: Krizsán Csaba/MTI/MTVA

A lap emlékeztet, az előkészítő ülés első napján még szeptemberben a hat vádlottból csak öten jelentek meg, az egykori válogatott focista, Póczik József egy komoly szívműtéten esett át, így nem tudott megjelenni. Állapota most lehetővé tette, hogy a tárgyalássorozat folytatódjon.

Póczikra zsarolás és személyes adattal való visszaélés miatt három év börtönt kértek. Azt korábban elismerte, hogy megfordult nála néhány felvétel az ominózus adriai útról, de a vádakat tagadja.

Az elsőrendű vádlott Póczik feleségének első házasságából született fia, akivel elmondása szerint kifejezetten kerülik egymást. Póczik elmondta a bíróságon, hogy nyugdíjas, súlyos szívbetegséggel küzd, dolgozni nem tud, a nyugdíjából és családja segítségével tud megélni.

Értetlenül állok a vádhatóság álláspontja előtt, egyetlen valós, jogilag megalapozott mondatot nem tartalmaz, teljesen szembemegy a tényekkel és a valós eseményekkel

– fogalmazott.

Elmondta azt is, Rákosfalvy Zoltánnal és Borkai Zsolttal baráti viszonyt ápolt az ügy kirobbanásáig, ezért a jó viszonyunkra való tekintettel sosem ártott volna egyik személynek sem.

A vádiratban az szerepel, hogy a felesége adta át neki a pendrive-ot, amin rajta voltak a felvételek. Erre azt mondta,

azt sem tudta korábban, mi az a pendrive, egy nyomozó mutatta meg neki.

A kettes vádpont szerinte helyesen rögzíti, hogy személyes találkozót kért Borkai Zsolttól, akivel közölte, tudomása van a fotókról, segíteni kíván neki, mint régi ismerősnek. Nem fogalmazott meg követelést, fenyegetést, ilyet később sem tett állítása szerint, pénzátadásról semmilyen tudomása nem volt.

Nem is lett volna pofám kérni attól, akit jól ismerek

– szögezte le.

A Borkai Zsoltékkal együtt jachtozó nőt szeptemberben elítélték, másfél millió forintot kell fizetnie. (24.hu)