h i r d e t é s

Borkai Zsolt 24 éves fia havi egymilliót kap egy nem működő cégtől

Olvasási idő
kevesebb, mint
1 perc
Eddig olvastam
a- a+

Borkai Zsolt 24 éves fia havi egymilliót kap egy nem működő cégtől

2019. október 09. - 07:31

A 24 esztendős Borkai Ádám 2015 végétől havi egymillió forintnyi fizetést kap – lényegében a semmiért. - írja a 168ora.hu.

Fotó: Facebook/Borkai Zsolt

Pontosabban: olyan céget irányít, amelynek 2016-ban, 2017-ben és 2018-ban egyetlen fitying bevétele sem akadt – azaz a vállalkozás lényegében funkciótlan, halott –, ám az ügyvezetőnek járó bért mindig folyósították.

Minden jel arra utal tehát, hogy a tulajdonos

csak azért öntött pénzt a társaságba, hogy legyen mit kiutalni Borkai Zolt fiának.

Ez az utóbbi három teljes évben 12-12-12 millió forintot jelentett, vagyis tavaly decemberig már közel 40 milliót – írta a Válasz Online.

Lehetséges, hogy Borkai Ádám máig kapja a havi apanázst, ám ez csak a 2019-ről szóló pénzügyi beszámolóból fog kiderülni. Az érintett vállalkozás neve Akonia Ingatlanforgalmazó Kft., amelynek székhelye megegyezik az ominózus szexvideóban ugyancsak szereplő Rákosfalvy Zoltán ügyvéd hivatalos irodai címével (Győr, Teleki László utca 17.), és amely ingatlan a földhivatali nyilvántartás szerint 100 százalékban Rákosfalv Zoltáné – jegyzi meg a portál.

168ora.hu