h i r d e t é s

Brutális jelentésben leplezi le a társadalmat megfélemlítő, korrupt magyar államot az amerikai kormány jelentése

Olvasási idő
3perc
Eddig olvastam
a- a+

Brutális jelentésben leplezi le a társadalmat megfélemlítő, korrupt magyar államot az amerikai kormány jelentése

2017. március 05. - 09:18

A sajtó és migránsok vegzálása, de még Bayer Zsolt is előkerül. Mit léphet erre a Trumpot körülrajongó Orbán-kormány?

A Magyar Narancs többször megírta már, hogy Trump megválasztása nem csak előnyökkel járhat Orbánéknak. Eddig ugyanis az amerikai bírálatokat legalább a saját táboruk szemében hatástalanítani tudták azzal, hogy összeesküvés-elméleteket gyártottak, sorosoztak, bankároztak, befolyási kísérletről panaszkodtak. Január óta azonban Orbán Viktor új példaképe vezeti az Egyesült Államokat, ezért kifejezetten kínossá válhat, ha durva kritikák érkeznek a tengerentúlról. Márpedig most ez történt.

Az amerikai külügyminisztérium nyilvánosságra hozta átfogó és részletes éves jelentését a világ 199 országának emberi jogi helyzetéről. Az MTI arról tudósít, hogy bár a dokumentum nem tartalmaz általános összefoglalót, az azt ismertető videókonferencián elhangzott: a minisztérium megállapítása szerint továbbszűkült a civil társadalom tere a világban. Állami és nem állami szereplők is lépéseket tettek a civil társadalom tevékenységének szűkítésére, a média és az internet szabadságának korlátozására és az ellenzéki hangok elnyomására. Sok országban a kormányok nyílt és közvetlen eszközökkel, így például a politikai tevékenység korlátozásával, a politikai ellenzék betiltásával vagy korlátozásával, illetve körülményes közigazgatási eljárások előírásával csorbítják az alapvető szabadságjogokat.

A 41 év óta kiadott jelentést az Egyesült Államok nagykövetségei, konzulátusai és missziói munkatársainak és a helyi civil szervezeteknek az információi alapján állítják össze. A Magyarországról szóló rész nagyon lehangoló képet mutat. A legfontosabb emberi jogi problémának az országon áthaladni akaró migránsok és a menedékkérők kormányzati kezelését tartja. Megjegyzi, hogy egyes jelentések szerint az országba illegálisan belépő migránsokat és menedékkérőket bántalmazások érték a biztonsági szervek részéről, de a kormány nem indított független vizsgálatot ezekkel kapcsolatban.

A jelentés szerint nemzetközi szervezetek és emberi jogi szervezetek kritikát fogalmaztak meg „a jogállamiság szisztematikus eróziója”, a fékek és ellensúlyok rendszerének, a demokratikus intézményeknek és az átláthatóságnak a gyöngülése, valamint „a független társadalmi hangok 2010 óta tartó megfélemlítése” miatt is.

A magyar emberi jogi problémák közé sorolja a jelentés a börtönök túlterheltségét, a fogvatartottak bántalmazását, a börtönökben jelen lévő erőszakot, a vallási csoportok politikailag meghatározott kormányzati regisztrációs eljárását, a kormányzati korrupciót, a szerkesztői függetlenséget korlátozó, növekvő médiakoncentrációt és a civil társadalomra gyakorolt kormányzati nyomást. Megemlíti a jelentés a nők és gyermekek elleni családon belüli erőszakot, a nők zaklatását, az antiszemitizmust, az intézményekben élő fogyatékos gyermekekkel és felnőttekkel szemben történt visszaéléseket és embertelen bánásmódot, valamint a romák hátrányos megkülönböztetését és társadalmi kirekesztését.

A részletekről szólva a magyarországi bírósági gyakorlatról a jelentés leszögezi, hogy miközben a bíróságok gyakran függetlenül működnek, előfordultak kísérletek a politikai nyomásgyakorlásra. Utal Baka Andrásnak, a Legfelsőbb Bíróság éléről 2011-ben történő távozására. Széles körben nyomásgyakorlási kísérletnek tartott példaként említi a jelentés azokat a kormányzati megszólalásokat, amelyekben nyilvánosan bírálták a veszprémi bíróság döntését a vörösiszap-perben.

A szólás- és sajtószabadságról szólva a jelentés megemlíti, hogy májusban a Médiatanács Bayer Zsolt egy 2015 novemberében a Magyar Hírlapban megjelent cikkét gyűlöletkeltőnek minősítette, és ezért szankciókat szabott ki, ugyanakkor Bayer Zsolt később állami kitüntetést kapott.
A médiapiaci átrendeződésről az olvasható, hogy terjeszkednek a kormánybarát médiavállalkozások és csökken a független hangok száma.

A magyarországi korrupcióról a Transparency International Magyarország és a K-Monitor forrásait idézi, amelyek szerint a magyar gazdaságot „a barátok iránti részrehajlás és az államkapitalizmus” jellemzi. A jelentés a tavalyi év legjelentősebb korrupciós ügyeként a Magyar Nemzeti Bankból a bank hat alapítványába történt közpénzátutalást említi.

Az antiszemitizmusról szóló alfejezetben a külügyi jelentés a Mazsihisz adataira támaszkodik. Ezek szerint Magyarországon az év első hat hónapjában 19 antiszemita incidenst rögzítettek, és ezek között vandalizmus, gyűlöletbeszéd, fenyegetés és egy fizikai támadás is szerepel. (MTI) / magyarnarancs.hu