Utópista ábrándozóknak nevezi a képviselőket, őrmesternek Martin Schulz EP-elnököt, lengyel kollégáit ravasz tárgyalóknak, akiket csak a pénz és a kevés munkával járó tisztség érdekel. A holland Derk Jan Eppink – aki 2009 és 2014 között az Európai Parlament tagja volt – könyvben tálal ki.

„WIB 4 M113. A térképen nehéz megtalálni a Willy Brandt épület negyedik emeletén fekvő 113-as szobát. De amikor némi bolyongás után végre rábukkanok, megdöbbenek: a névtáblán Jean-Marie Le Pen nevét olvasom... Nagyon remélem, hogy az irodámat nem kell megosztanom a francia Nemzeti Front volt vezetőjével, akit a lányával, Marinenal együtt beválasztottak az Európai Parlamentbe! Hogy az ördögbe magyaráznám meg ezt a választóimnak? Ráadásul a hír váratlan ajándék lenne az ellenfeleimnek, akik egyből lefasisztáznának, ami egyet jelent a politikai halálos ítéletemmel, már az első munkanapon.”

Az újdonsült EP-képviselő, Derk Jan Eppink – ahogy könyvében leírja – némi kérdezősködés után megnyugodott: a francia szélsőjobboldali politikust, aki az előző ciklusban a WIB 4 M113-as irodát használta, már elköltöztették az épület távolabbi sarkába. A folyosón frakciótársainak, a brit toryk által alapított Európai Konzervatívok és Reformerek csoport tagjainak a dolgozószobái sorakoztak.

Eppink számára az Európai Unió nem számított új terepnek, még ha elsőre nehezen találta is meg a parlamenti irodáját. Volt már gyakornok az Európai Bizottságban, dolgozott két biztos kabinetjében, asszisztensként az Európai Parlamentben, és –mivel eredeti foglalkozása újságíró – két napilap brüsszeli tudósítójaként. Ő az első holland, akit belgiumi pártlistán (a politikai süllyesztőben azóta eltűnt flamand populista párt, a Dedecker Lista színeiben) választottak be az uniós törvényhozó testületbe.

Kiskirályok birodalma című könyvét, amelyben az EP-ben töltött éveiről ír, a minap mutatták be Brüsszelben. „Miért nevezi kiskirályoknak a parlamenti képviselőket?” – kérdeztem tőle a bemutatón. „Amikor a frissen megválasztott képviselők megérkeznek Brüsszelbe vagy Strasbourgba, még fűti őket a tettvágy. Ahogy lassacskán fölfedezik, hogy a tisztség mennyi kiváltsággal jár, elkezdik magukat egyre fontosabbnak érezni.

Állandóan úton vannak, csak rövid időt töltenek otthon. Buborékban élnek, elszakadnak a valóságtól. Mint a kiskirályok”

– válaszolta.

Az egyre szorosabb integráció létjogosultságát elutasító Eppink a könyvében „utópista ábrándokat kergető politikusok fantázia-játszóterének” nevezi az Európai Parlamentet, és nem kíméli a folyton „több Európát” követelő exkollégáit sem. Kifigurázza a hivatalos eseményeken el-elszundikáló, de a fontos mondatokra mindig fölébredő német kereszténydemokrata Elmar Brokot, a külügyi bizottság elnökét. Megmosolyogja az EU-ellenesek táborát vezető, a feleségét és a szeretőjét egyaránt parlamenti asszisztensként alkalmazó brit Nigel Farage olykor felszínre törő magánéleti botrányait. Egész fejezetnyi jut a kritikából a belga liberális Guy Verhofstadtnak, akivel karrierje során Eppink többször is konfliktusba keveredett. A szerző szerint a német szociáldemokata EP-elnök,

Martin Schulz „az európai politika császárának” képzeli magát,

aki a parlament nevében a saját véleményét hangoztatja.

Eppink megállapításai sokszor felszínesek és előítéleteken alapulnak, egy-egy jó poén kedvéért pedig nem átall belegázolni képviselőtársai lelkivilágába. Szerinte az EU három alapvető intézménye (parlament, bizottság, tanács) közötti viszonyt a kölcsönös lenézés uralja –és ebben van is némi igazság. „Az Európai Bizottságban úgy tekintenek az EP-képviselőkre, mint ingyenélőkre, akik a tudatlanságukból fakadóan, módosító indítványaikkal rendre elkaszálják a bizottság aprólékosan kidolgozott terveit” – írja. „A képviselők viszont zárkózott bürokratáknak tartják a bizottsági alkalmazottakat, akik mit sem törődnek a nép akaratával, és mindig találnak egy jó okot arra, hogy megtorpedózzák a parlament jobb sorsra érdemes javaslatait.”

nol.hu (Címlap: Derk Jan Eppink még EP-képviselőként Strasbourgban - Fotó: Michel Christen)