Budapest az ügynökök, kukkolók, megfigyeltek és besúgók városa is, még ha az állambiztonság nyomaival nem is könnyű találkozni a hétköznapokban.

A titkosszolgálatok sűrűn szőtt hálójába történelmi útikönyv vezet be - írja az Index.

Egy utcán újságot olvasó férfi, a Zsiguliban órák óta üldögélő párocska, fojtott beszélgetés az eszpresszó hátsó sarkában, egy színes zsírkrétanyom a házfalon - nyomok a városban, amelyek a többségnek semmit nem jelentenek, a beavatottak azonban felismerik valódi értelmüket. „Ahogy a csigák járják össze a várost, besúgók, összekötő tisztek, húzva maguk után ezt az undorító nyákot.”

Esterházy mondatát az a most megjelent III/III-as útikönyv idézi, mely a kommunista titkosszolgálatok Budapestjét mutatja be. Tabajdi Gábor émelyítő politikai undergroundot tár fel tudományos alapossággal, ahogy végigvezet az államvédelem központi épületein, a titkos ingatlanokon, a híresebb kémügyek helyszínein, és bevisz azokba a presszókba, utcákra és terekre, ahol nem is olyan régen rendszeresen lehetett találkozni az állambiztonság embereivel — még ha erről többnyire nem is tudott az egyszeri alattvaló.

Ez egy eszpresszó

Az 1956-os Intézet kutatójának könyve a részletes térképeivel és szócikkeivel tényleg használható bedekkerként is, ha valaki turistaként akar rácsodálkozni arra a mocsokra, ami akár a szüleit és nagyszüleit is beszennyezhette. Bár most az állambiztonság lehet az alternatív városi túrák témája, korábban fordított volt a felállás: éppen a legnagyobb hazai utazási irodát tartották az ávósok gyülekezőhelyének.

Párizsi udvar, az egykori IBUSZ palota.
Fotó: Ajpek Orsi

Erről a Párizsi udvarnál, az egykori IBUSZ iroda helyén beszélt a szerző a könyv megjelenése kapcsán szervezett belvárosi terepbejáráson. Az IBUSZ effajta jellemzésében ráadásul — szemben egy rakás másik, az állambiztonságról szóló legendával, amelyeket maga a „Cég” terjesztett — speciel volt is igazság: amikor Tihanyi János, a politikai rendőrség alapítója lett a vezérigazgató-helyettes, jó néhány III/III-as vezető ejtőernyőzött ide.

A Kossuth Lajos utca szemközti oldalán lévő Klotild palota eközben kedvelt megfigyelőhely volt. A földszinten működő Belvárosi Kávéház a háború után az első helyek egyikeként nyílt meg, később az irodalmi élet szereplőit és a kisgazda asztaltársaságok maradékát tartották itt szemmel többek között. Miután Lido néven zenés lokál nyílt itt a hatvanas években, inkább külföldi vendégek jártak ide, ekkor kémelhárítók dolgoztak a helyre főleg.

Klotild és Matild paloták
Fotó: Ajpek Orsi

A viszonylag piszlicsáré ügyekben folytatott III/III-as akciók sokszor a nagyszabású politikai ügyeknél is alattomosabbnak tűnnek. A Pilvaxban 1964-ben például az ifjúsági elhárítás leplezett le „illegális szervezkedést”. Valójában egy tinédzserekből álló baráti társaságról volt mindössze szó, akik időnként nemzeties és „szovjetellenes” verseket szavalgattak egymásnak. A rendszerre tökéletesen ártalmatlan tevékenységből talán a történelmi helyszín és az 1956-ban meghatározó Petőfi-körre való asszociációk miatt kanyarítottak komoly ügyet. A beépített ügynökök jelentéseire, megfigyelésre alapozva végül demonstratív pert csináltak, az elrettentőnek szánt ítéletben több fiatalt letöltendő börtönre ítéltek.

Pilvax
Fotó: Ajpek Orsi

A titkosszolgálatok földrajza értelemszerűen mindig titkokkal volt teleszőve, de mára sok olyan helynek a rendeltetése is elfelejtődött, amelyekről valamikor közismert volt, hogy kik dolgoznak bennük. Az egy szem Terror Háza manapság minden mást elhomályosít, pedig az Andrássy út 60. annak a tömbnek is csak egy kisebb része volt, amelyben egész - a nyilasoktól megörökölt - államvédelmi negyed működött irodákkal és cellákkal, de még belügyi sportpályák és ÁVH-s kultúrprogramok is voltak itt.

Megfigyelt épület a Petőfi Sándor utcában. Szembe ve a Főposta, ahol a táviratokat és a telexeket is ellenőrizték.
Fotó: Ajpek Orsi / Index

1951-ben aztán a ma Országgyűlési Irodaházként működő Fehér Ház lett az ÁVH központja. A pincében itt is fogda volt, az első emeleten meg Péter Gábor és Farkas Vladimir irodái. Amikor Kádár 1961-ben ideköltöztette a pártközpontot, és az MSZMP-főtitkár ezzel régi belügyi munkahelyére került vissza, az állambiztonsági részlegeket a Nádor utca környékére, több épületbe vitték át. Münnich Ferenc halála után az utcát az ‘56 utáni megtorlásokat levezénylő NKVD-ezredes után nevezték át, ami tökéletesen illett a tartótisztekhez.

Kukkosok

A legtöbb titkosszolgálati épület azonban szigorúan titkos volt, ezek rendeltetéséről elvileg még a munkatársak sem tudhattak. Az egyik ilyen titkos körlet névleg a Gépkocsi-szállítási és Szervízfejlesztő Vállalat telephelye volt, egészen addig, amíg egy beavatatlan gyanút nem fogott a sok pingpongozó, biliárdozó pihenő megfigyelő, a „kukkosok” láttán.

BM oktatófilmek (titkos fotózás, táskába rejtett kamerával)
Fotó: BM oktatófilmek

A lebukás veszélye még nagyobb volt a titkos lakások esetében. Ezeket csak a megbízható, régóta bejáratott ügynökökkel való találkozásokra használták, de a nagy jövés-menés, a sok idegen arc könnyen feltűnhetett a szomszédoknak, a dekonspirálódás után pedig már nem tudták továbbhasználni ezeket az ingatlanokat. A BM-esek azonban jó néhány lakás közül tudtak választani, az 1956-ban disszidálók elhagyott lakásainak negyedét is ők kapták meg. Volt, hogy az egykori tulajdonos képeslappal jelezte, nincsenek illúziói azzal kapcsolatban, hogy mi lett az otthona sorsa:

"Jó feketézést és konyakozást kívánok a mostani használóknak"

- írta haza az ismeretlen ügynököknek és tartótiszteknek.

Zűrös helyek

A beszervezettekkel alapesetben inkább nyilvános helyeken találkoztak a tartótisztek. Mozi cukrászda, Mignon eszpresszó, Bástya étterem, Hungária kávéház - néhány a szokásos helyek közül, ahol átadták az újságpapírba göngyölt jelentéseket, és kiadták az utasításokat az általában megzsarolt kapcsolataiknak, mielőtt az ilyesmire szolgáló „B keretből” fizették a számlát.

A belügyérek nem mindig voltak szabálykövetők. A margitszigeti Nagyszállóban kiegyenlítetlen számlák maradtak utánuk, a feketézések, csempészések mellett pedig a fegyelmi iratokban visszatérő elem a homoszexualitás: a Keletinél lévő nyilvános WC-kben és más rosszhírű helyeken „természetellenes fajtalanságon” rajtakapott állambiztonságiakat nem csak a rendőr szégyenítette meg, az ilyen esetek azonnali elbocsátással is jártak.

Kárpátia étterem, 1960. augusztus 26. - megfigyelési fotó
Fotó: Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára

A poltikai rendőrség tagjait azzal próbálták óvni a botrányoktól, hogy egy rakás szórakozóhelytől miniszterileg tiltották el őket; ez önmagában egy remek lista a Kádár-rendszer zűrös helyeiről a vizivárosi Kagyló borozótól az Örsön lévő Aranykacsa Étteremig.

Az állambiztonsági tisztek zárt világáról sok mást is meg lehet tudni Tabajdi Gábor útikönyvéből. Miközben a nyilvánosság az ügynökökre koncentrál, az újabb kutatások egyébként is a „Cég” működési mechanizmusaira is kíváncsiak, és erről most olyan részletek is kiderülnek, hogy hol laktak az állambiztonság vezetői (többnyire a rózsadombi káderdűlőn természetesen), melyik BM-óvodákba vitték a gyerekeiket, és hova jártak evezni (persze, hogy a Rómaira), vagy karateedzésre (az én József Attila Gimnáziumomba).

Eredő ember felmegy az égbe

Végül is akár örülni is lehetne annak, hogy a több százezer embert megfigyelő III/III. már olyan egzotikum, hogy turistáskodni is lehet az emlékei között, de messze vagyunk attól, hogy ez valóban egy lezárt és minden szempontból távoli világ legyen. A könyvmegjelenés apropóján szervezett beszélgetésen Tabajdi Gábor arról beszélt, hogy egy lassú, álszemérmes folyamat lett az állambiztonsági múlt feltárásából.

Tabajdi Gábor
Fotó: Ajpek Orsi

És bár nyilván jó, ha a kutató a tudományos munka melléktermékeként egy ilyen történelmi útikönyvvel másokat is meg tud szólítani, azért ez kényszer is: mivel a kutathatóvá tett állambiztonsági iratokat őrző levéltár lassú ügymenetében erősen korlátozzák a dokumentumokhoz való hozzáférést, a komplex feltárás helyett időnként csak az ilyen tablószerű megoldások maradnak.

Az aktanyilvánosság nagyon részleges, az újabb kutatások ellenére a titkosszolgálatok ügyeit, közvetve tehát a saját múltját a szélesebb közönség annyira mintha nem is akarná megismerni. A város a felszínen nem csak az állambiztonságra utaló jeleket tüntette el, az államszocializmus nyomait általában is igyekeznek kiradírozni - ami lehet, hogy érthető, de nem segít megérteni, hogy hol élünk. Ahogy a holokauszt kapcsán - például a tavalyi Csillagos házak projekttel - talán elindult valami a köztéri megjelenítésben, a kommunista állambiztonsággal kapcsolatos, helyszínekre fókuszáló emlékprogramok.is fontosak lennének. A holokausztban elhurcoltak lakhelyeinél letett botlókövekhez hasonló megoldások akár a III/III. titkos találkozókra használt használt K lakásainál is lehetnének.

index.hu (Címlap: Forrás: index.hu)