h i r d e t é s

Bukott a hajléktalan-ellátásból nagyot kaszáló brüsszeli polgármester

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Bukott a hajléktalan-ellátásból nagyot kaszáló brüsszeli polgármester

2017. június 09. - 18:29

Lemondott csütörtökön posztjáról a belga főváros polgármestere, kiderült ugyanis, hogy több évig nagy összegű havi juttatást kapott, mert részt vett egy hajléktalanokat segítő nonprofit szervezet igazgatótanácsi ülésein. - írja a nepszava.hu.

Forrás: nepszava.hu

Mint nyilvánosságra került, Yvan Mayeur szocialista polgármester 2015-ben 16 800 eurót, 2016-ban pedig 18 900 eurót vett fel a közfinanszírozásból, de önkéntes munkásokkal működő, Samusocial nevű szervezettől.

Mayeur szerint ez “csak” havi nettó 700 euró volt.

Úgy vélte, mivel ő szociális munkás, ezért szakmai munkát végzett, nem jótékonykodott.

Sajtóhírek szerint a Samusocial a büdzséjéből évente több tízezer euró juttatott a munkáját felügyelő politikusoknak úgy, hogy előfordulhat: a szóban forgó üléseket nem is feltétlenül tartották meg mindig.

Charles Michel miniszterelnök úgy vélte: ami történt, az az önkéntes munkások arculcsapása.

Elio Di Rupo volt kormányfő, a szocialista párt elnöke szükségesnek nevezte, hogy a tisztségét 2013 óta betöltő polgármester lemondjon.

Az illetékes hatóságok vizsgálatot indítottak az ügyben, mely az állatorvosi ló esete: attól, mert valaki szocialista, nem lesz talpig becsületes, sőt, akkor sem, ha szociális munkás. Egy elesettekkel foglalkozó – akár civil – szervezet is alkalmazhat korrupciót, melyre egy nyugat-európai főváros polgármestere is lehet vevő, s a dolog ki is derülhet.

(Az ilyen ügyek ki szoktak.)

A fontos különbség Magyarországhoz képest az, hogy miután ez kiderült, vizsgálat indul, a polgármester pedig lemond, amivel pártja elnöke is egyetért.

nepszava.hu