h i r d e t é s

Bukta: Mélyrepülésben Macron népszerűsége Franciaországban

Olvasási idő
kevesebb, mint
1 perc
Eddig olvastam
a- a+

Bukta: Mélyrepülésben Macron népszerűsége Franciaországban

2017. augusztus 29. - 10:38

Úgy tűnik, nem állt meg a lejtmenet Macron számára. A globalista francia államfő népszerűsége augusztusban 40 százalékpontrazuhant.

Emmanuel Macron - Forrás: breitportal.hu

Egy hónappal ezelőtt még 54 százalékon áll. Ha így folytatja, könnyen Hollande-i mélységekbe juthat. Ugyancsak szenved mellette a miniszterelnök, Edouard Philippe. Ő 9 százalékpontot vesztett egy hónap alatt. Most 47 százalékon áll.

Az Ifop felmérése szerint, amit a Journal du Dimanche lapban tett közzé, Macron minden harmadik támogatóját elveszítette. Míg a májusi választást követően még 62 százalékon áll, azóta 22 százalékot zuhant.

Még Hollande és Sarkozy is jobban állt

Ugyanezen a ponton 2012-ben Francois Hollande még 54 százal

Az augusztusi adatok alapján, a válaszadók 36 százaléka némileg elégedett Macronnal, 4 százalék pedig “nagyon elégedett”. Mindkét tábor nagyot zuhant július óta.

Forrás: AFP