h i r d e t é s
A lefoglalt anyag értéke meghaladja a 87 millió forintot.
A drogcsempész kamionsofőr fejjel lefelé beszorult a papírbálába, amikor odaadta a kábítószert a magyar átvevőnek.
Több mint száz rendőr csapott le egy kábítószer-kereskedő bűnszervezetre - közölte a Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság szerdán a police.hu honlapon.
A drogtermesztők egy gyömrői ház udvarán rohadó régi katonai teherautó felépítményében is termesztették a marihuánát. És még három másik ültetvényen, amelyeket a rendőrök egytől-egyig felszámoltak.
A kolumbiai hatóságok 12 tonna tiszta kokaint foglaltak le egy nagyszabású rendőrségi razziában.
Két váci férfi ellen emelt vádat a Fővárosi Főügyészség, akik az Egyesült Államokból rendeltek mintegy fél kilogrammnyi kokaint.
Mintegy két és fél tonna kokaint foglaltak le a román a hatóságok a Fekete-tenger partján fekvő Konstanca (Constanta) kikötőjében - közölte pénteken a szervezett bűnözés elleni ügyészség.
A Való Világ volt szereplője bedrogozva akadt fent egy közúti ellenőrzésen még több hete, meg is írta akkor a police.hu. Zavartan viselkedett, a ruhájában és egy tároló rekeszben is volt fehér por meg egy kis zöld, úgyhogy bevitték.
Egy 38 és egy 29 éves férfit fogtak el a rendőrök, akik kábítószert adtak el egy 33 éves nőnek.
A NAV pénzügyőrei még október 16-án ellenőriztek Mosonmagyaróvárnál egy autószállító kamiont, aminek egyik kocsijában kábítószergyanús anyagot találtak, írja a Police.hu.
7,5 kiló amfetamintartalmú anyagot fogtak a rendőrök Röszkénél. A német rendszámú autó sofőrje állítja, nem tudott a jármű padlójába rejtett anyagról.