Nem csitulnak a kedélyek egy Duna-partra tervezett bányanyitás kapcsán a Komárom-Esztergom megyei Pilismaróton. December elején közmeghallgatást és falugyűlést tartottak, ahol bekiabálásokból és kivonulásokból sem volt hiány.
Vitályos Eszter fejlesztéspolitikai államtitkár a kormány elé terjeszti, hogy állítsák le a kisoroszi Szigetcsúcson az elvileg ezen a héten induló turizmusfejlesztési beruházást, mely ellen a nemzeti park is aggodalmait fogalmazta meg, és több mint hatezren tiltakoztak ellene egy petícióban
Olajszármazékokkal szennyezett az egykori budakalászi lenfonógyárban a talaj és a talajvíz, a terület ráadásul vízbázisvédelmi övezet: 14 település ivóvize lehet érintett. Egyelőre még nem tudni, hogy pontosan mekkora terület veszélyeztetett, a szennyezés milyen mértékű és mikorra datálható. - írja a 24.hu
Ebben a szezonban a dunakanyari strandok jó részét felújítják, elsőként a verőcei lett kész, de a nagymarosi, majd a zebegényi is sorra kerül - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára kedden Verőcén.
Összefogás a Dunakanyarért címmel február 7-én, a turisztikai fejlesztések összehangolása érdekében tartottak találkozót a térség érintett településeinek polgármesterei és a Dunakanyarban turisztikai feladatot végző szervezetek első emberei.