Putnoki Zsolt volt, hogy 45 percen keresztül térdepeltetett egy gyereket. A héten még nevelőként dolgozott, de a tankerületi vezető végül – feltehetően a 24.hu levlének hatására – „mentesítette a munkavégzés alól”.
Pénteken hozott jogerős ítéletében 28 év börtönt szabott ki a Maros megyei ítélőtábla a dévai Szent Ferenc Alapítvány volt alkalmazottjára, aki az ügyészek szerint tíz éven keresztül rendszeresen és akadálytalanul bántalmazta szexuálisan és fizikailag a rábízott gyermekeket az alapítvány két Hargita megyei bentlakó otthonában. A 36 éves K. Sz.-t három kivételével az összes vádpontban bűnösnek találták, és a szabadságvesztés mellett az alapfokon kiszabott 790 ezer lejes kártérítést is ki kell fizetnie a sértetteknek.
Csak a jéghegy csúcsa az, hogy elítéltek egy hetesi tanítót, mert gyerekeket vert. Az iskolavezetés eltussolta volna az ügyet, most meg épp azt a pedagógust hurcolják meg, aki megelégelte „Gyula bácsi” módszereit. - írja a nepszava.hu.
Jogerősen tizenhárom év fegyházbüntetésre ítélte a Fővárosi Ítélőtábla a szülőket a szigetszentmiklósi gyermekbántalmazási ügy megismételt eljárásában szerdán - erősítette meg az MTI értesülését a Fővárosi Fellebbviteli Főügyészség szóvivője.