Sem Orbán Viktor, sem Áder János nem lesz itthon október 23-án, de lesz helyettük sok más érdekesebb program. A Jobbik rendezvényen viszont ott lesz Gregor Bernadett és Kalapács József is. Gyurcsány Ferenc a Ligetben lesz, Harrach Péter beveszi a Duna-kanyart.
megtekintésBár korábbi becslések szerint akár 20-25 ezer adós számára nyújtott volna segítő kezet a családi csődvédelem, mindeddig rendkívül csekély érdeklődés mutatkozott iránta. Harrach Péter azt mondta, kevesebb mint százan választották a lehetőséget, az ötlet kidolgozása eddig 626 millió forintba került.
Várhatóan 2016. március elsejéig lehet jelentkezni a családi csődvédelemben való részvételre - közölte a KDNP frakcióvezetője csütörtökön a Kossuth rádió 180 perc című műsorában. Harrach Péter arról beszélt, hogy reményeik szerint mintegy húszezer családon tudnak majd segíteni a programmal, ők - életformaváltást és kiadáscsökkentést vállalva - megmenthetik az otthonukat.