h i r d e t é s

Harrach Péter a gyermekek nagy barátja, a keresztény ember példaképe, én pedig hányok

Olvasási idő
3perc
Eddig olvastam
a- a+

Harrach Péter a gyermekek nagy barátja, a keresztény ember példaképe, én pedig hányok

2015. november 03. - 08:57
2 komment

Megfogadtam, hogy nem írok erről, nem beszélek az érzéseimről, gondolataimról, mert minek? De nem lehet hallgatni, vagy én nem tudok. 

És nem érdekel, hogy mennyire tartja magát kereszténynek és kicsoda, nem érdekel a Harrach Péter nevű nem-tudom-micsoda lelke. Ami nincs, az soha nem érdekelt.

„Hétfőn a Népjóléti Bizottság tárgyalja az úgynevezett Nemzeti Minimumról szóló, civilek által kezdeményezett javaslatot. A javaslatot egyedülálló módon a KDNP-n kívül minden párt aláírta”


Forrás: gepnarancs.hu

Miért normális dolog az egy országban, hogy gyerekek éheznek és közben egy senki által soha, semmikor meg nem választott, önmagát pártnak nevező vénemberek gyülekezete felvállalja és viszi a reumás hátán az embertelenséget?

Ki hatalmazta fel a Harrach Péternek nevezett valakit, hogy döntsön élet és halál felett?

Ki a tököm szavazott erre a fazonra, akinek réges-régen a hanyatló szellemi képességeivel kellene foglalkoznia és nem a gyermekek szájából kivenni az ételt?

Ki ez a figura? Mi a KDNP? Mi közük nekik bármihez is, ami keresztényi, vagy emberi?

Hogy jön ahhoz egy senki által soha meg nem választott álpárt, hogy ítéletet mondjon a civilek felett, hogy jószándékú, megtévesztett embereknek aposztrofálja azokat a tízezreket, akik minden erejükkel azon dolgoznak, hogy kevesebb ember, kevesebb gyermek éhezzen?

Hogy jön ahhoz az ország vezetője, hogy már Európa vezérének vizionálja magát, miközben két kézzel kapaszkodik ezekbe az embertelen keresztényekbe? Ahogy tette ezt annak idején a Kisgazdapárttal, nem törődve azzal, hogy a jópofa ügyvéd, Torgyán József micsoda dúlást visz végbe a mezőgazdaságban? Kit érdekel? Első a hatalom, a megszerezhető haszon, az érinthetetlenség.

És igen, talán holnap meg fogom bánni, de ma leírom.

Az a négymillió ember, aki nem volt képes megemelni a picsáját és csak legyintett, amikor választani kellett, most pedig nyögi a kormány rablógazdálkodását, az megérdemli.

Én is megérdemlem és megérdemli a töketlen, agyatlan ellenzék. A pártok, amelyek már akkor osztották a rangokat, amikor még a jó édes anyukájukon kívül senki nem szavazott rájuk, akkor is egymás kinyírása volt a fő szempont, a bársonyszék puhasága lebegett a seggük előtt, azok is megérdemlik.

Kapjuk, amit érdemlünk, nyeljük a szart.

De a gyerekek? Azok ezt érdemlik? Ilyen Harrach Pétert? Meg kádéempét? Az embertelenséget?

Az apám igen, ezt érdemli. Ő Orbánra szavaz évek óta. Most nyeli a következményeit, most bekerül a diliosztályra a kora miatt, ha nem figyelek. De figyelek és kihozom, vigyázok rá.

De a gyerekekre ki figyel? Ki vigyáz? Az rendben van, hogy miközben az ország vezére ezermilliárdokat basz el tök felesleges tulokságokra, a várban óhajtja önfejére húzni a koronát és már azt sem tudja, hol a helye és ki ő, közben az országban gyerekek éhezzenek?

Tudom, a szülők dolga.

De ha a szülők nem tudnak már mit tenni? Ha nem tudnak mit adni? Akkor mi van? Senkit nem érdekel?

A gyerek nem érték? Csak Mészáros Lőrinc érték? Meg Andy Vajna? Rogán Cilike? Lázár jóparti gyereke? Orbán Ráhel lábikója? Harrach Péter álkereszténysége? Ez lett az érték?

Hát meg is érdemeljük. Meg is lesz az eredménye.

A négymillió “nem tudok kire szavazni” is megérdemli és mi, többiek is. Akik nem fogunk egy lapátot és vágjuk szájon ezeket a semmirekellő, élősködő senkiházi rablókat. Meg azok is, akik valami ismeretlen okból, talán a kamaszkori szerelmüket látva valamely politikusban, utolsó vérükig mennek, szavaznak, védik a védhetetlent, vállalják a vállalhatatlant.

A kölykök pedig éheznek. Egyre többen. Ma Magyarországon a kiskorú gyermekek FELE van kitéve a szegénységnek.

Sokak számára ez nem csupán fenyegető veszély, hanem a mindennapok része.

Marhára remélem, Harrach Péter már készül a karácsonyra és áhítatosan fogja magára szórni a keresztet a templomban.

A kölkök az üres tányér fölött biztosan rá fognak majd gondolni.

Minden egyes nap.

Minden nap, amikor éhesen fekszenek le és éhesen kelnek fel.

Én nem vagyok vallásos, nem hiszek a túlvilágban.

De most remélem, mégis van.

Valami. Valami hely, ahol a harrachpétereknek el kell számolniuk azzal, amit tesznek.

Nem velem.

Nem a szavazókkal.

A gyerekekkel.

 

Edgar Swan / gepnarancs.hu

2 komment