A nagy, félelmetes invázió csak nem akar jönni. Ami nem jelenthet magyarázatot arra, miért is nem láthatják el kötelességüket, a rendvédelem illetékesei. Ahogy az mindebből következik, továbbra is kimerült, kiszipolyozott emberek állnak a hatóságok szolgálatában.
Riasztó hírek érkeznek a Nyugat-Balkánról, ahol a migrációs nyomás sok helyen eléri, és bizonyos esetekben meg is haladja a 2015-ben tapasztalt szintet, és új migrációs útvonalak vannak kialakulóban, ezért Magyarország készen áll arra, hogy segítsen Montenegrónak abban, hogy megvédje magát az illegális migrációs hullámokkal szemben - hangsúlyozta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn Podgoricából az MTI-nek telefonon nyilatkozva.
Magyarország azzal, hogy a határvédelemre költött 800 millió eurót, a Németországgal legszolidárisabb európai állammá vált - mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter az MTI-nek csütörtökön Bécsben.
Meg kell védeni Magyarországot, pótolhatatlan érték ez a 93 ezer négyzetkilométer - hangoztatta a honvédelmi miniszter csütörtökön Karcagon, az illegális bevándorlással kapcsolatos nemzeti konzultációról szóló lakossági fórumon. - írja a kormany.hu.
Vadai Ágnes DK-alelnök hétfői budapesti sajtótájékoztatóján azt mondta, hogy a Miskolci Rendészeti Szakgimnáziumban tanuló teljes próbaidős állományt a határhoz vezényelték, méghozzá előzetes egyeztetés nélkül.
A végén meglépik azt, amiért minket bíráltak: kerítést építenek. Az egészben az a legszomorúbb, hogy vizet prédikálnak és bort isznak, hanem az, hogy sok hónap után ennyit sikerült kitalálni Európában.