A még megmaradt utolsó állásokat is megtisztították a török hadsereg által támogatott szíriai felkelő erők - jelentette be az Anadolu török hírügynökség, amit megerősített az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelőközpontja (OSDH) nevű szervezet is.
Vasárnapra tervezik Szirt városánál az utolsó csatát a líbiai kormányerők az Iszlám Állam terroristái ellen, miután szombaton újabb támadást indítottak a líbiai fővárostól 450 kilométerre fekvő városnál a dzsihadista terrorszervezet megmaradt erői ellen - írja a Blikk.
A szélsőséges iszlám nézeteket valló vahhábiták Belgrád külvárosában is toboroznak, tevékenységüket humanitárius munkának álcázzák, és főként a roma lakosságot célozzák meg - közölte értesülését a Vecernje Novosti című szerbiai napilap kedden.
London - Felével kevesebb javadalmazást kapnak az Iszlám Állam dzsihadista szervezet harcosai Szíriában a nemzetközi légicsapások okozta károk miatt - derül ki az Independent című angol lap birtokába jutott egyik tájékoztató dokumentumból.
Miközben az Iszlám Állam arra törekszik, hogy interneten terjesztett toborzó üzenetei minél több emberhez eljussanak, az online propagandagépezet mellett a világon mindenfelé jelenlévő tagok belső kommunikációs célból is használják a mobil- és internetes szolgáltatásokat. Találkozók megbeszéléséhez, műszaki leírások átadásához, merényletek szervezéséhez.
Még több merényletre kell készülni Európában, mert a terroristák számára is világos, hogy a kontinens nem elég felkészült, hogy elhárítsa a támadásokat - mondta Gyarmati István biztonságpolitikai szakértő vasárnap reggel az M1 aktuális csatorna műsorában.