A HVG szerint bár nem egészen így tervezte, végeredményben kapóra jött a koronavírus-járvány az Orbán-kormánynak. Budapesten és a vidéki nagyvárosokban tucatnyi magánkórház épül ezekben a hónapokban, és ehhez semmilyen egyéb ösztönzés nem kellett, csupán az ellátatlan betegek.
Pusztai Erzsébet arról beszélt, bár korábban úgy látszott, hogy az oltással meg lehet állítani a járvány terjedését, most az látszik, hogy aki felvette az oltást, nem lesz súlyos beteg, ugyanakkor továbbadhatja a fertőzést.
A fertőzés 192 országban és régióban van jelen. Szakértők szerint a diagnosztizált esetek száma nem tükrözi pontosan a valóságot, mert az egyes országokban többé-kevésbé korlátozott a tesztek száma, és a nyilvántartás kritériumai is különböznek.
Megkezdődhet az 5 és 11 év közötti gyerekek koronavírus elleni beoltása az Egyesült Államokban, miután Rochelle Walensky, az amerikai járványügyi és betegségmegelőzési központ (CDC) igazgatója kedden hivatalosan is jóváhagyta a szervezet tanácsadó testületének ajánlását.
A fertőzés 192 országban és régióban van jelen. Szakértők szerint a diagnosztizált esetek száma nem tükrözi pontosan a valóságot, mert az egyes országokban többé-kevésbé korlátozott a tesztek száma, és a nyilvántartás kritériumai is különböznek.
A fertőzés 192 országban és régióban van jelen. Szakértők szerint a diagnosztizált esetek száma nem tükrözi pontosan a valóságot, mert az egyes országokban többé-kevésbé korlátozott a tesztek száma, és a nyilvántartás kritériumai is különböznek.
A fertőzés 192 országban és régióban van jelen. Szakértők szerint a diagnosztizált esetek száma nem tükrözi pontosan a valóságot, mert az egyes országokban többé-kevésbé korlátozott a tesztek száma, és a nyilvántartás kritériumai is különböznek.
Amíg korábban minden egyes gyermek megjelenése a sürgősségin unikumnak számított, addig mostanra jóval több eset is előfordul, ami viszont már aggodalomra ad okot – véli Zacher Gábor. A toxikológus tapasztalatai szerint a súlyos koronavírusos eseteknél hét-nyolc oltatlanra jut egy oltott, és ez a lélegeztetőgépre került betegeknél is így van.
A fertőzés 192 országban és régióban van jelen. Szakértők szerint a diagnosztizált esetek száma nem tükrözi pontosan a valóságot, mert az egyes országokban többé-kevésbé korlátozott a tesztek száma, és a nyilvántartás kritériumai is különböznek.
Szlovéniában hétfőtől szigorítanak a járványügyi intézkedéseken: gyakrabban kell tesztet végezni, mindenkinek maszkot kell viselnie és bezárhatják a vendéglátóegységeket, ha nem tartják be az előírásokat - olvasható a kormány internetes honlapján.
Tömve vannak a gyermekorvosi rendelők, mert a bölcsődei és óvodai beszoktatáskor elkapott betegségek hosszabb, esetenként súlyosabb lefolyásúak. A járvány elleni védekezés egyik legfontosabb eszköze volt a maszkhasználat és a találkozások számának csökkenése, emiatt a két-három éves korosztály nem esett át az életkorának megfelelő apróbb megbetegedéseken a közösségbe kerülést megelőzően - írja a Szabad Európa.
Folyamatosan emelkedik a koronavírus-fertőzés miatt kórházban lévők száma, de kevesebben vannak, mint az előző év azonos időszakában - mondta a Dél-pesti Centrumkórház infektológiai osztályának vezető főorvosa kedd reggel az M1 aktuális csatornán.