Ukrajna áttekinti az összes megállapodást, amelyet a Szovjetunió felbomlása nyomán létrejött Független Államok Közösségén (FÁK) keretei belül kötött, és kilép mindegyikből, amelyik nem felel meg nemzeti érdekeinek - szögezte le Petro Porosenko ukrán elnök vasárnap Kijevben azon a rendezvényen, amelyet az 1937-1938-as sztálini "nagy terror" áldozatainak emléknapján tartottak.
Az emberek többségének megfelelési kényszere van az ünnep közeledtével, emiatt televásárolják magukat mindennel, mert azt hiszik, hogy azzal szeretetet tudnak mutatni. Pedig mindez elkerülhető lenne, ha odafigyelnénk egymásra.
Visszafoglalták a szíriai kormányerők a nyugat-szíriai Latakia tartományban fekvő Rabíja városát, amely a felkelők kezén lévő utolsó jelentősebb település volt a Földközi-tenger partvidékén lévő térségben – számolt be vasárnap a szíriai állami televízió és az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelőközpontja (OSDH) nevű emigráns csoport.
A török biztonsági erők 32 kurd harcossal végeztek az utóbbi két napban az ország főleg kurdok lakta délkeleti részén, így ez volt az egyik legvéresebb hétvége a három évtizede tartó konfliktus júliusi kiéleződése óta - közölte vasárnap a hadsereg és több biztonsági forrás.