„Matolcsy György jegybankelnök és környezete egyfajta menekülési útvonalat próbál kijelölni, mert a jelenlegit elhibázottnak tartja” – erről is beszél Csaba László közgazdász akadémikus a Népszavának adott interjúban.
Magyarországi diplomaosztón ezelőttig nem mondtak olyan kemény beszédet az ország állapotáról, mint amit Jaksity György közgazdász olvasott fel a Budapesti Corvinus Egyetemen – írta meg a 444.
Az igazán gazdag magyarok műkincsekbe fektetik be vagyonukat – emelte ki Pitti Zoltán közgazdász a húszéves múltra visszatekintő Európa Klub kedd esti fővárosi rendezvényén. - írja a nepszava.hu.
Magyarország alapvetően egy bizánci jellegű gazdasági és politikai berendezkedés mellett döntött, ami a végleges leszakadást jelenti hazánk számára - vélekedett Róna Péter, az oxfordi egyetemen a Blackfriars Hall tanára a Népszavának adott interjújában.
Néhány nagy autóipari beruházás mellett Magyarországon gyakorlatilag csak állami - vagyis uniós - forrásból van beruházás, a magánszektor a saját pénzéből nem akar és nem mer beruházni, mert bizonytalan az intézményi környezet. - írja a napi.hu
Az egyik végletből a másikba esett az Orbán-kormány a nyugdíjrendszer átalakításával, mivel 2012-ben eldobta korábbi bőkezű és rugalmas nyugdíjba vonulási szabályokat és felváltotta a jelenlegi rugalmatlan korhatárrendszerrel, amelyre ráültette a Nők 40 programot - írja a Napi.hu.
Az Egyesült Államok és Európa valójában még mindig a 2007-2009-es pénzügyi és gazdasági válság mocsarával küszködik, és egyelőre nem látni, mikor hagyhatja hátra végleg ezt a korszakot. Egy elveszett évtized elé nézünk, és magyarok azok között vannak, akik igazán rosszul járnak.