Mivel az is kiderült, hogy az egyik könyvelő egy multinál, a másik pedig felszolgáló a Cityben, nyilván nem abban az értelemben váltak kapitalistává, amit a szótári jelentés takar, hogy pénzbefektetéseikből élnének, hanem hogy, idézem az egyiket,

keményen meghajtanak mint állat, de fair a rendszer.

 Mondta ezt az éttermi felszolgáló.

Milyen más ez, mint "a magyar szocializmus", mondta a másik (mivel true storyról van szó, újfent felhívom a figyelmet a szóhasználatra). A kapitalizmus és a szocializmus jelentése halál pontosan elvált ennek a két, nem túl magas beosztásban dolgozó magyarnak a fejében anélkül, hogy hazai közgazdászokon nevelkedtek volna, annál is könnyebben, mert nem nevelkedtek hazai közgazdászokon: a két rendszer két ethosz (két gyakorlat), amelyek más-más magatartásformákat jutalmaznak (londoni felszolgáló vs.Tiborcz) és ezért különböző eredményeket szülnek.

Nem a szótári meghatározás számít, hanem ami ennél jóval több, és ami akkor is termékenyebb rendszerré teszi a kapitalizmust, ha közben épp elég válságjegyet mutat a felszínen és makroszinten.

Ez az, amit a hazai szocializmus barátai (akik a társadalom 85%-át, a nyilvánosság harcosainak pedig 99%-át alkotják) nem értenek. Amíg nincs itt egy olyan rendszer -- amelybe ezek a magyarok Londonban belecsöppentek --, hogy kikényszerítse a produktív gondolkodást, gyakorlatokat és erkölcsöt, addig elkerülhetetlen, hogy a magyar labdarúgás mai állapota legyen a legpontosabb előképe annak, amivé a magyar társadalom és benne a gazdaság válik.

Azért "benne", mert a gazdasági rendszer egy nála erősebb társadalmi kultúra függvénye, amit viszont hosszabb távon, a politika segítségével, megfelelő dresszírozás, intézményrendszer és erkölcsi elvárások mentén lehet kialakítani.

Mármost erkölcstelen politikusok, akik evidensen nem értenek a feladatukhoz sem, nem fognak ilyen erkölcsi rendet kialakítani. A közgazdász szakértők megszólalásai meg -- akik a makróról fecsegve soha nem ejtik ki a szájukon az erkölcs, az ethosz, a gyakorlat, az intézmények stb. szavakat, de még, wow, a kapitalizmust sem, ezért éppen csak a lényegről nem beszélnek amellett, hogy tipikusan a "mezót", a vállalati szférát sem ismerik a mezó szintjén, csak adatokként -- maguk is a tágabb erkölcstelenséget erősítik az erkölcsmentességgel.

Ez a két lány a példában máris sokkal jobban ismeri a kapitalizmus maradandó lényegét -- a kiválóság teher alatt, versenyben való kifejlődésének, és vele a produktív cselekvések koordinációjának intézményesült gyakorlatát --, mint megannyi , kolumnákat teleíró "szakember".

A hiány, amit ez utóbbiak és a politikusok okoznak éppen arról a tőről fakad, mint a csecsemőkorában meghalt magyar liberális demokráciáé: mind a kettőt -- és a gyökereikben a szabadságot és a kapitalizmust -- alapvetően szocialista, szocializmusban felnőtt, legföljebb "reformista", progresszív vagy technokrata alakok vették a szárnyaik alá. A liberális demokráciánk és a kapitalizmusunk az ellenségeik és (a szocialista véleményközösség által felkent) ignoráns barátaik gyűrűjében lehelték ki a lelküket, még az inkubátorban.

Még odáig sem jutottunk el, hogy érdemes legyen Magyarországon kritikai vitát nyitni a kapitalizmusról, mert nem lenne tárgya a vitának: zárványokról és töredékekről, amelyek mára belekerültek a nemzeti szocializmus darálójába, nem lehet koherensen vitatkozni.

A kapitalizmus címkéje alatt biztosan nem.

Szerző: Béndek Péter/hafr.blog.hu