Németh Sándor, a Hit Gyülekezetének vezetője a Kossuth Rádióban vendégeskedett, az Este című blokkban, amiben alkalma volt elmondani, hogy mennyire felháborította őt, amikor az Európai Bizottságban „leszedték a keresztvizet” az általa mélyen tisztelt nemzetvezetőről. - írja a varosikurir.hu.
Yuval Noah Harari, napjaink egyik legnépszerűbb történésze számít meghatározónak Orbán Viktor gondolkodásában, akinek egyébként is "egyre erősebb az antropológiai érdeklődése" – erről két egymástól teljesen független forrás beszélt a Magyar Nemzetnek
A Kereszténydemokrata Néppárt kiáll az Anya, apa, gyerekek elnevezésű európai polgári kezdeményezés mellett. Harrach Péter, a párt frakcióvezetője és Rétvári Bence alelnök kedden sajtótájékoztatón írta alá az aláírásgyűjtő ívet.