h i r d e t é s

Szlovéniában népszavazást tartanak a melegházasságról

Olvasási idő
kevesebb, mint
1 perc
Eddig olvastam
a- a+

Szlovéniában népszavazást tartanak a melegházasságról

2015. december 20. - 14:01
0 komment

A 90 fős ljubljanai parlament még márciusban 51 igen szavazattal 28 ellenében megszavazta a törvényt, amely egyben megteremtette az azonos nemű párok örökbefogadási jogát is. 

Forrás: nlcafe.hu

A Koalíció a gyerekekért nevű civil szervezet a katolikus egyház támogatásával nem sokkal ezután aláírásgyűjtésbe kezdett, hogy népszavazást kezdeményezzenek a törvényről.

A kezdeményezők szerint a népszavazás célja, hogy az emberek véleményt mondhassanak arról, támogatják vagy nem az azonos neműek házasságát és örökbefogadási jogát. Jogvédő szervezetek azzal érveltek, hogy emberi jogi kérdésekről nem népszavazással kellene dönteni, az alkotmánybíróság azonban végül a jóváhagyta a szavazást. 

Az Eurobarometer 2015-os felmérése szerint Szlovániában a válaszadók 54 száuzaléka mondta az, hogy engedélyezné a melegházasságot, míg 40 százalék ellenezte. (Politico/MTI / 444.hu)