Most szombaton (mint minden évben), tucatnyi kisebb-nagyobb rendezvénnyel emlékeznek országszerte a Budapest második világháborús ostromának legvégén a budai várban többszörös szovjet ostromgyűrűbe zárt német és magyar katonai csapattöredékek, valamint a hozzájuk csatlakozó félkatonai nyilas osztagok és civilek teljes katasztrófával végződött kitörési kísérletére. - írja az atlatszo.hu.
Trump morális relativizmussal bogozta a charlottesville-i események szálát, szerinte a szélsőjobboldaliak ellen tüntető baloldaliak is robbantották az erőszakot, szították a konfliktust, így meglepően úgy tűnik egyik fél pártját sem fogja.
Orbán sohasem köthet egyetlen romániai vagy szlovákiai kormánnyal sem szövetséget a maga „faj”- és civilizációvédői szerepében, nem nőheti ki magát semmiféle egységes kisebbségüldöző blokk vezérévé, hiszen a többiek kisebbségüldözésre első helyen az ő nációjával szemben szövetkezhetnének, ha egyáltalán terveznének ilyen szövetséget.