„Magyarország kész elfelejteni, hogy az osztrákok lenáciztak minket” – mondta legutóbbi, bécsi látogatásán Orbán Viktor, aki változatlanul azonosnak tekinti magát az országgal. Sokan azonban egyáltalán nem érzik magukat azonosnak Orbán Viktorral, és azt sem szeretnék, ha akár a világ, akár az osztrák kancellár valaha is megfeledkezne arról, hogy – a legkevésbé sem alaptalanul – a nácizmus jegyeit fedezte föl az orbáni menekültügyi politikán - írja a Gépnarancs.

Igaz, a „náci” megjelölés valóban nem teljesen pontos, hiszen túl azon, hogy a Hitleréhez hasonló hatalomkoncentrációról, totalitarizmusról messze nincs szó, Orbán koncepcionálisan semmilyen politikai filozófiának nem az elkötelezettje. Így, amikor épp a nácizmus egyes elemeit használja hatalomépítésre, azt is csak azért teszi, mert ezt látja a hatalmi életben maradása biztosítékának. Tehát nem a legfőbb céljaként, hivatásszerűen politizál olykor náci módra, hanem egyfajta kényszerűségből. És bár a kényszerűség képzete merő fantázia, ettől még a miniszterelnök ugyanúgy megélhetési náci, ahogyan megélhetési bűnöző az a csirketolvaj, aki kizárólag a létfenntartása, és nem a bűnözői szakma hivatásszerű gyakorlása jegyében lopja a háziszárnyast.

Pontosabb azonban ennél a posztfasiszta elnevezés, amelyben a „poszt” arra utal, hogy annak a klasszikus fasizmusnak, amelyet a huszadik század eleje termelt ki a marxi szocializmuskoncepciók és internacionalizmusok ellenpárjaként, ez a mai már csak halvány utórezgése lehet. Európa jogrendje (beleértve az emberjogi chartákat is) hangsúlyosan a fasiszta-náci korszak jogfosztó szemléletének tanulságaira épült, ahogyan az unió szervezete is. Mindezzel szemben egységes nacionalista-fasiszta tömböt nem lehet kialakítani, hiszen annak mind az azóta alaposan megváltozott etnikai-rasszi felállások, mind a szomszédos államokkal való viszonyok ellene játszanak. Orbán sohasem köthet egyetlen romániai vagy szlovákiai kormánnyal sem szövetséget a maga „faj”- és civilizációvédői szerepében, nem nőheti ki magát semmiféle egységes kisebbségüldöző blokk vezérévé, hiszen a többiek kisebbségüldözésre első helyen az ő nációjával szemben szövetkezhetnének, ha egyáltalán terveznének ilyen szövetséget.

Orbán tehát maximum Mussolini gyenge epigonjának nevezhető. Ez azonban mit sem változtat azon, hogy legkevesebb négy alapelvet is átvett a fasizmusból: a nemzet olyan, pszichológiai-morális egység, amelyet a származási mítoszai tartanak össze; a nemzet minden szempontból azonos a vezérével; a vezér egy új civilizáció fölépítésére szövetkezik a nemzetével; és ami a legfontosabb: minden politikai aktivitás harc, amelyet a nemzet védelmezői az egységet veszélyeztető, idegen elemekkel vívnak.

Hogy mindezek után miért is kérheti ki magának Orbán a nácizmus fölemlegetését, az már csak azért is furcsa, mert hiszen augusztusban Boross Péter, a  Nemzeti Emlékhely és Kegyeleti Bizottság elnöke egy interjújában (Nem kulturális, hanem etnikai konfliktus a bevándorlás, Magyar Hírlap, 2015. 08.19.) egyértelművé tette a náci kapcsolódást. Világosan kimondta, hogy az általuk új népvándorlásnak nevezett jelenség az ő szemükben „nem civilizációs vagy kulturális, hanem etnikai konfliktus”. Ez ellen a kabinet nem tiltakozott. Boross szabadon kifejthette, hogy a muszlimoknak „nemcsak a kultúrájuk más, hanem az ösztönrendszerük, biológiai, genetikai adottságaik is”. Amivel nem pusztán egy másik – a többivel keverhető – rasszba, hanem egy – más genetikájú, tehát keverhetetlen – fajba, értelemszerűen az állati szintre sorolta be az arabokat (hiszen az emberi fajon kívüli faj már csak állati lehet). Másrészt nyilvánvalóvá tette, hogy a származást társadalmi rendezőelvnek tekinti (=szociáldarwinizmus). A keverhetetlenséget azután részletesen el is magyarázta, a szokványos közhelyek fölemlegetésével: Nyugat-Európában a bevándorlók harmadik generációja áll szemben az őket befogadó nemzetekkel és úgymond mégsem voltak képesek beilleszkedni, akárcsak nálunk a cigányság. Tehát „a kulturális integráció nem kecsegtet semmi jóval”. Amivel gyakorlatilag szó szerint felmondta az 1938-39-es zsidótörvények preambulumában megfogalmazott indoklását. Ennek (az akkor elfogadott Gobineau-elmélet nyomán) ugyancsak az volt a lényege, hogy a kifejezetten társadalmi helyzetekhez köthető állapotok úgymond ösztön- és „faji” eredetűek:

„A zsidóság sajátos, minden néptől élesen elkülönülő népcsoport /…/ Több évezredes erkölcstanuk és hagyományuk, amely a maguk fajtájával és az idegennel szemben sokszor különböző felfogást és magaviseletet von maga után, fajiságukban gyökerező, öröklött tulajdonság /…/. Közösségük tulajdonságai oly erősek, hogy más népekkel való keveredés esetén ezek a tulajdonságok fel nem olvadnak”. (Magyarországi zsidótörvények és rendeletek 1938-1945, Szerk.: Vértes Róbert, Polgár kiadó, 1997, 34. old.)

De Orbán Viktor maga is élt a biopolitizálás-genetikázás eszközével, amikor 2015. áprilisában a kazahsztáni látogatása során ezt mondta: „mi, magyarok genetikailag különbözünk a brüsszelita és egyéb európai fajzatoktól. Viszont ha Kazahsztánba megyünk, azt örömmel tesszük, mert őka rokonaink”. (Igaz, ebben az MTI – érezvén a mondat kínos voltát – a „genetikailag” szót átírta „származásilag”-ra, de mivel a gének a származásunkból eredő örökítőanyagunk elemei, ezzel nyilvánvalóan mit sem enyhíthetett a dolgon.)

Ami azonban még fontosabb: az, ahogyan Orbán 2014. augusztusa óta egyértelműen homogenizálja, a magyarságnál minden szempontból alacsonyabb szinten álló, eleve ellenséges érzületű, barbár hordának állítja be a menekülteket (szándékosan kifelejtve, hogy azok minimum tíz százaléka ráadásul keresztény), és ahogyan a kormány tagjai a rasszizmus-antiszemitizmus minden toposzát (buták, koszosak, betegségeket terjesztenek), egyértelműen fasiszta-náci jellegzetesség. Még határozottabban náci jellegzetesség annak módszere, ahogy az állam szándékoltan civilizáció alatti körülmények közé kényszerít egy csoportot (súlyos ellátatlanság a táborokban és az utaztatásuk során), hogy azután diadalmasan rájuk mutathasson: „Íme, mindenki láthatja, ezek nem civilizált lények, hanem állatok módjára a kukoricásba szarnak”.

A náci állam ugyanezzel kezdte, amikor bevagonírozta majd a haláltáborokban kiéheztette a zsidóságot, hogy azután az ebből következő állapotukat is felhasználja a legyilkolásuk indokául. Nem érv, hogy itt most a menekültek csoportjának csupán az egészségét és az emberi méltóságát veszélyeztetik. Az sem, hogy a határon szolgáló rendőrök a generálisan rossz ellátás miatt ugyanúgy a kukoricásba kényszerültek. Semmi garancia nincs arra, hogy a normatívává váló, náci eljárásmódok láttán a nép egyszerű tagjai megálljanak a gyilkolás kapujában. Láttuk a cigányokat gyilkoló rasszistáknál, hogy nem állnak meg. Miért is állnának? Az „ezek egy más faj tagjai” gondolatát a felelősségeikre nem adó állampolgárok automatikusan ezzel fogják befejezni: „tehát állatok, akikkel bármit meg lehet tenni”. Ha ezt nem kalkuláljuk be a folyamatba, azzal a holokauszt legfőbb tanulságát érvénytelenítjük: azt, hogy ha egy társadalom egy származási csoportot elkezd kivonni a mindenkire érvényes jogok hatásköre alól és elkezdi civilizáció alatti lényként kezelni, akkor annak – a dolgok logikája szerint – szükségképpen gyilkosság lesz a vége.

Segíti ezt, hogy az emberiségnek nincs mindenki számára meggyőző érve arra, hogy mitől is szentség az emberi élet. Erre eddig kizárólag az egyistenhit adott tekintélyelvű választ: a mindenek fölött létező, legfőbb hatalmi entitás, az Isten azt parancsolta, hogy ölni tilos. Csakhogy ez a huszonegyedik század, amelyben az emberek többségét nem érdekli az egyistenhit. Vagy ha valaki a politikában mégis például a kereszténységre hivatkozik, az ezt a leggyakrabban a vallásokra is kiterjesztett, politikai pártosság érdekében teszi.

Az, ahogyan a magyar keresztény egyházak kevés kivétellel (például Várszegi Asztrik, Iványi Gábor és még egy-két pap, magánemberként) egyértelműen beálltak az orbáni menekültpolitika mögé, mindennél jobban példázza a fasizmus harci eszményének érvényesülését. A muszlimok e szerint csak ellenségei lehetnek a kereszténységnek (és persze a zsidóságnak is), mert hiába ismerjük jól a vallási egyezéseket, az iszlám szó jelentésétől („beletörődés Isten akaratába”) a Korán alaptételeit diktáló Gábriel arkangyalon vagy a közös prófétákon át az iszlám öt oszlopáig (hitvallás, többszöri ima, karitász, böjtölés, zarándoklat), a lényeget a vallásokra rárakódott, politikai-állami szembenállásokban látják. Miáltal a képből véglegesen kitakarták az embert.

Kérdés, hogy vajon miért érdekes, hogy milyen jelzőt kell odatennünk a miniszterelnök és kormánytagjai valamint egyéb vazallusai neve elé. Miért fontos ébren tartani azt a megállapítást, hogy amit tesznek, az jól láthatóan fasiszta-náci módszerű, és hogy ők maguk lényegében posztfasiszták? Miközben legalább ugyanennyire posztbolsevikok is?

Az egyik válasz erre mindenképpen az, hogy az orbáni destrukciót ma jól láthatóan csak a jog eszközével lehet megállítani. Ennek már vannak kézzelfogható fejleményei. Idehaza a DK a PM-mel együttműködésben az ombudsmanhoz fordul, illetve nemzetközi bíróságon tesz följelentést, a regisztrációk körüli, jogellenes eljárások és a Röszkén kiprovokált, rendőrök által gerjesztett konfliktus, majd az arra épülő hazugságok miatt. Szeptember végén pedig az unió liberális frakciója javasolta, hogy az Európai Parlament kezdeményezzen eljárást Orbánnal szemben, majd adjon ajánlásokat Magyarországnak az egyetemes európai jogelveket illetően.

Orbán tevékenysége tehát a jog terén mindenképp meg fogja kapni a maga címkéjét, amelyben valamilyen formában nyilván utalnak majd az általa képviselt irányzatra is. Ez azonban pusztán üres formalitás maradhat, ha közben a társadalomban nem válik evidenciává, hogy mivel is állunk szemben. A jog ennek csupán az elvi jelentőségét rögzítheti. De hogy mekkora a súlya a gyakorlatban, azt a hétköznapi besorolások evidenciája nélkül nem fogja meglátni senki. Márpedig ha nem látja meg, akkor azt sem fogja megérteni, hogy semmiféle politikai irányzat nem szokott megállni a szekértáborok határainál. Helyzet kérdése, hogy ahol diszkriminatív szabályokat, törvényeket alkalmazhatnak a menekültekre, ott mikor fognak ugyanilyeneket alkalmazni bárki másra is. Aki pedig a magyar állampolgárok közül az erre éppen vakon bámuló is lehet.

gepnarancs.hu