Csepreghy Nándor miniszterhelyettes szerint inkasszóval lehetne visszaszerezni az Országos Roma Önkormányzat által elcsalt támogatási pénzeket, a személyi felelősség kérdésében pedig várakozással tekintenek az OLAF vizsgálatának eredménye elé - írja az ATV.
A RomNet a Magyar Közlönyben bukkant rá arra a kormányhatározatra, amely alapján az Országos Roma Önkormányzat által koordinált Híd a munka világába elnevezésű projekt támogatásának összegét 2 milliárd 474 millió 646 ezer 299 forinttal csökkentették.
Az MTI megtagadta Lukács Zoltán közleményét, amiben az MSZP-alelnök arról írt, hogy mivel az unió visszaéléseket vizsgáló szervezete, az OLAF nyomozást folytat Tiborcz István, Orbán Viktor vejének egykori cége ellen, a párt vagyonosodási vizsgálatot kezdeményez az érintettel szemben.
Már hónapok óta nyomoz az EU csaláselleni irodája az Elios Innovatív nevű cégnek gyanús módon adott pályázatok ügyében. Ez az a cég, amely a pályáztatás időszakának nagy részében Orbán Viktor vejének, Tiborcz Istvánnak a résztulajdona volt. A Direkt36 kiderítette, hogy egy másik uniós vizsgálat is zajlik az ügyben. Ha ennek során bebizonyosodik, hogy visszaélés történt, akkor várhatóan pénzben mérhető kár éri Magyarországot.
Az EU csalás elleni hivatalához (OLAF) fordult egy budapesti vak férfi. Nagyon felbosszantotta, hogy több mint félmilliárd forint uniós támogatást nyert el egy szoftverfejlesztő, aki azt ígéri, a fejlesztés fogyatékkal élő felhasználóknak segít majd internetezni. A vakok ugyanis pont azóta számítógépeznek, amióta a látók. Az uniós pályázattal nem csak ez a furcsaság: a szoftver fejlesztője vegyiáru nagykereskedelemmel foglalkozik, és az állami pályázat-nyilvántartás szerint nem is ők nyerték el az 558 milliót.