Szöllősi György, a Nemzeti Sport főszerkesztőjének véleménye szerint lehet némi köze a városvezetésnek ahhoz, hogy az NB-1-ből csaknem kieső Fehérvár FC nagy állami szponzora szakított a focicsapattal.
A technológiai transzferben, pontosabban az embargós termékek behozatalában az egyik legfontosabb vállalat az Elektromodul volt. A nyolcvanas évek közepéig alig hívta fel magára a nyugati hatóságok figyelmét, sokáig el lehetett rejteni szerepét az amerikai ellenőrök vizslató tekintete elől. A cég teljes neve Magyar Elektrotechnikai Alkatrészkereskedelmi Vállalat, röviden: EMO.
Amikor már a székesfehérvári szurkolók azt hihették, hogy megindul felfelé a Videoton labdarúgócsapata, akkor újabb pofont kapott az együttes: a tizenegyest is rontó – Király Gábor védett – címvédő 1-0-ra kikapott Szombathelyen a Haladástól. Így ahelyett, hogy pontszámban befogta volna vasi riválisát, még messzebb került tőle.