h i r d e t é s

Vendégmunkások és tévhitek

Olvasási idő
2perc
Eddig olvastam
a- a+

Vendégmunkások és tévhitek

2019. május 11. - 07:01

Több, a vendégmunkásokkal kapcsolatos tévhitet is eloszlatott Sinkó Ottó, a Videoton vezérigazgatója.

Forrás: fmc.hu

A Videoton ősz óta foglalkoztat ukrán munkavállalókat. Jelenleg kicsivel többet mint százat. Alkalmazásukat – más megoldás nem lévén – a hazai munkaerő hiánya tette szükségessé – mondta el Sinkó Ottó, a fehérvári székhelyű, magyar tulajdonú vállalatcsoport vezérigazgatója, aki lapunknak nyilatkozva több tévhitet is megcáfolt. – Először is, a Videoton valamennyi cége folyamatosan vesz fel hazai dolgozókat, jelenleg is számtalan nyitott pozíciónk van. Csak olyan helyre veszünk fel külföldit, amit hazaiakkal nem tudunk betölteni – hangsúlyozta Sinkó Ottó a FEOL.hu-nak

A Videotonnál – és nem csak ott – az elmúlt években igen jelentősen nőttek a bérek. A számottevően megnövekedett keresetek ellenére sem enyhült azonban a munkaerőhiány. Márpedig ha nem akarják elveszteni a megrendelőket, akkor a vevői igényeket maximálisan ki kell szolgálni – fejtette ki a vezérigazgató. Az, hogy a vendégmunkások alkalmazása révén sikerült megtartani a partnereket és biztosítani a cég prosperitását, egyaránt jó a dolgozóknak, az iparűzési adón keresztül a város önkormányzatának, a GDP növekedése által pedig az államnak. De a vendégmunkások után fizetett adók, járulékok segítik az államháztartás, a nyugdíj- és az egészségbiztosítási kassza egyensúlyának a megőrzését is – sorolta Sinkó Ottó.

Az sem igaz, hogy a vendégmunkások miatt esetleg veszélybe kerülne a magyarok állása, kenyérkeresete. Valószínű ugyanis, hogy ha rosszabb idők jönnének a gazdaságra, és a visszaesés miatt létszámleépítésre kellene sort keríteni, akkor a munkáltatók először a drágábban foglalkoztatott dolgozókat bocsátanák el. Azaz a külföldieket – mutatott rá a Videoton vezérigazgatója, aki nyilatkozatában aláhúzta: ha a külföldi munkavállalók nem volnának, akkor a termelés rövid időn belül egy lényegesen alacsonyabb szinten állandósulna a hazai cégeknél, ahol a bérek növekedésének gátat szab az exportpiacokon elérhető ár. Ez pedig rossz volna mindenkinek, munkaadóknak, a hazai gazdaságnak, azon keresztül pedig az állampolgárainknak. Tehát a külföldi munkavállalók alapvetően hasznosak mindenkinek.

A megyeszékhelyen az ukrán vendégmunkások mellett – Sinkó Ottó tudomása szerint – egyébként szerbek is dolgoznak. A külföldi munkavállalók számát Fehérváron ezer körülire becsüli a vezérigazgató, aki hangsúlyozta: kedvezőek az ukránokkal kapcsolatos tapasztalataik. A munkához való hozzáállásuk nem különbözik a magyarokétól, és jól beilleszkedtek. Akarnak dolgozni, s nincsenek érdemi kulturális különbségek. A Videotonnál az ukrajnai munkavállalók között, sajnos, kevés a magyar ajkú. Ők látják el a közvetítő szerepét. Jó néhány ukrán azonban igyekszik jobban, alaposabban is elsajátítani a magyar nyelvet. Néhányuk idővel feltehetően integrálódik majd a magyar közegbe, a legtöbben azonban vissza fognak térni hazájukba, ha ott konszolidálódnak a körülmények. Akkor, ha véget ér a háború, elmúlik a sorozás veszélye, megindul a gazdaság, otthon is lesz elég munka, és ott is növekednek majd a bérek – véli Sinkó Ottó, aki arra is emlékeztetett: Ukrajna és Szerbia, ahonnan a vendégmunkások érkeztek, bebocsátást szeretne kapni az Európai Unióba és egyszer bizonnyal maguk is uniós tagországok lesznek…

A vezérigazgató szerint egyébként tévedés az hinni, hogy csak a nagyvállalatok foglalkoztatnak vendégmunkásokat. Ez a kis- és középvállalkozásoknál is bevett gyakorlat. Eklatáns példaként pedig az építőipart említette.